BL: hatot gurított a Barcelona az Olympiakosznak, a Pafos nem bírt a Kajrat Almatival – videóval
A Bajnokok Ligája alapszakaszának 3. fordulójában a Barcelona hazai pályán fogadta a görög Olympiakoszt, míg a Pafos a Kajrat Almati otthonába látogatott.
Barcelona – Olympiakosz:
Jól kezdett az Olympiakosz, de gyorsan visszajött a Barcelona
A mérkőzés a kezdősípszótól lendületesen indult, hiszen már az 1. percben az Olympiakosz került helyzetbe: Koundé eladott labdáját követően Podence 19 méterről tüzelt, de Szczesny nagy bravúrral szögletre mentett. A Barcelona kissé bizonytalanul kezdett, több pontatlanság is becsúszott, ám az első hazai támadások már komoly veszélyt hordoztak. Az 5. percben Balde beadása után Rashford közelről fölé lőtt, két perccel később viszont már megszületett a vezetés. A 7. percben Fermín López és Yamal remek összjátéka után Fermín 8 méterről a kapuba lőtt. Lövése ugyan megpattant a védőkön, de így is utat talált a hálóba (1–0). A vezetés után a görögök próbáltak reagálni: a 20. percben Dani García lövése Casadón irányt változtatva ment szögletre, majd Hezze és Pirola is veszélyeztetett, ám egyik kísérlet sem talált kaput. A játékrész hajrájában a Barcelona növelte előnyét. A 39. percben Pedri labdaszerzése után Fernández passzolt Fermín Lópezhez, aki gyönyörű csellel tört kapura, majd 11 méterről ballal kilőtte a jobb alsót, és ezzel már duplázott is (2–0). A félidő hátralévő részében az Olympiakosz beszorult, de megúszta újabb gól nélkül.
A második játékrészben hengerelt a Barcelona
A Barcelona kezdett aktívabban. A 48. percben Yamal beadása után Fermín közelről fejelhetett, ám Colakisz hatalmas bravúrral védett. Az 50. percben a görögök szépíteni tudtak volna: Podence visszaívelését El-Kabi fejelte a hálóba, de a találatot les miatt érvénytelenítették. A játékvezető azonban visszanézte az esetet, és egy korábbi kezezés miatt tizenegyest ítélt. El-Kabi a 54. percben magabiztosan értékesítette a büntetőt, miutén a labda a bal kapufáról vágódott be (2–1). Nem sokáig tartott a görög remény. Hezze a 57. percben megkapta második sárga lapját egy kezezés után, így emberhátrányba került az Olympiakosz. A Barca azonnal fokozta a nyomást, és a 68. percben egy újabb VAR-ozás után tizenegyest kapott a katalán gárda, amit Yamal higgadtan a kapu közepébe gurított (3–1). A katalánok ezután teljesen átvették az irányítást. A 74. percben Rashford lövésével 10 méterről a rövid alsóba talált (4–1), majd két perccel később Fermín López ismét betalált, ezúttal Bardghji remek emelését váltotta gólra (5–1). Ezzel megszerezte első BL-mesterhármasát. A gólzápor a 79. percben folytatódott, amikor Pedri passzát Rashford újra gólra váltotta, 17 méterről a jobb alsóba tekerve (6–1). A hajrában már csak a cserék hoztak eseményt, Bernal, De Jong, Araújo és Martín is lehetőséget kapott. A Barcelona csapata hatalmas fölényben futballozva aratott kiütéses sikert, és a csoport élére ugrott.
Barcelona – Olympiakosz 6-1 (2-0)
Helyszín: Olimpiai Stadion (Barcelona) Vezette: Schnyder (svájci)
Gólszerző: Fermín López (7., 39. 76.), Lamal (68. – büntetőből), Rashford (74. 79.) ill. El-Kabi (53. – büntetőből)
Sárga lap: Balde (23.) ill. Hezze (35.), Garcia (39.), Pofence (55.)
Kiállítás: – ill. Hezze (57.)
Barcelona: Szczesny – Koundé (R. Araújo, 75.), Cubarsí, Eric García, Balde (Gerard Martín, 75.) – Casadó, Pedri (Bernal, 80.) – Yamal (Bardghji, 75.), P. Fernández (de Jong, 59.), Fermín López – Rashford. Vezetőedző: Hansi Flick
Olympiakosz: Colakisz – Costinha, Recosz, Pirola, F. Ortega (Onyemaechi, 53.) – Hezze, D. García – Martins (Muzakitisz, 46.), Chiquinho (Nascimento, 31.), Podence (Jaremcsuk, 77.) – el-Kabi (Taremi, 77.). Vezetőedző: José Luis Mendilibar
Kajrat Almati – Pafos:
A Pafos már az elején emberhátrányba került
A mérkőzés már a legelején fordulatot hozott. A 4. percben Correia durván lerántotta ellenfelét, így azonnali piros lapot kapott, és a ciprusiak több mint nyolcvan percen át emberhátrányban játszottak. A hazaiak ezt követően teljesen átvették az irányítást, a labdabirtoklás 74%-ban az ő oldalukon volt. A 9. percben Gromyko és Arad lövései után a védők blokkoltak, majd Satpaev a 12. percben közelről lőhetett, de egy védőről lepattant a labda. A Pafos ritkán jutott el a hazai kapuig, ám a 23. percben David Luiz veszélyes lövése centikkel ment el a bal kapufa mellett. A Kajrat támadásban maradt, Gromyko a 29. percben ígéretes helyzetből fölé lőtt, majd Sorokin és Jorginho is próbálkozott távolról, de egyik lövés sem találta el a kaput. A félidő hajrájában a vendégek előtt is adódott egy nagy lehetőség: Quina a 39. percben a felső léc fölé bombázott. A félidő legnagyobb helyzete a 45+2. percben maradt ki: Jorginho remek passzt kapott, de lövése centikkel a jobb kapufa mellett ment el. A szünetre így gól nélküli döntetlennel mentek a csapatok, de a Kajrat fölényben futballozott.
Pafos helyzetek is, de gól nem született
A hazaiak a pihenő után is lendületesen kezdtek, Tuyakbaev beállítása frissített a támadásokon. Az 51. percben David Luiz fejese után Anarbekov hatalmas bravúrral védett, majd a másik oldalon Jorginho és Satpaev is próbálkozott, de a vendégvédelem hősiesen állta a rohamokat. A 55. percben Jorginho ismét közel járt a gólhoz, ám lövése a bal kapufa mellett suhant el. A 68. percben a Pafos mégis megszerezhette volna a vezetést: David Luiz közelről lőtt, de Anarbekov bravúrosan védett, a kipattanóból Dragomir a felső lécet találta el. Egy perccel később viszont Zaria lövését Michail hárította a másik oldalon. A 72. percben úgy tűnt, hogy megtörik a gólcsend, miután Temirlan Anarbekov szerencsétlenül a saját kapujába pattintotta a labdát – 0–1, ám a VAR les miatt érvénytelenítette a találatot. A hajrában a Kajrat mindent megtett a győztes gólért: Zaria a 77. percben a kapufát találta el, majd Satpaev és Gromyko is kihagyta a ziccereit. A 90. percben a vendégek és a hazaiak is cseréltek, de a frissebb lábak sem tudták áttörni a védelmeket. A 90+5. percben a játékvezető lefújta a találkozót – a Kajrat Almati emberelőnyben és mezőnyfölényben sem tudta bevenni Michail kapuját, míg a Pafos emberhátrányban is kiharcolta a bravúros döntetlent.
Kajrat Almati – Pafos 0-0 (0-0)
Gólszerző: – ill. –
Sárga lap: Satpaev (21.), Arad (40.), Tuyakkbaev (82.) ill. Sunjic (80.)
Kiállítás: – ill. Correia (4.)
Az alapszakasz aktuális állása:
(Borítókép: Photo by Xavi Bonilla/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)