Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli csapatának edzője, Antonio Conte szerint az a probléma a csapatával, hogy túl sok játékost igazolt.
Antonio Conte szerint a Napolinak még sok munkája van ahhoz, hogy visszanyerje a tavalyi szezonban látott összhangot, miután a klub kilenc új játékost szerződtetett a nyári átigazolási időszakban. A olasz vezetőedző a PSV Eindhoven elleni 6–2-es vereség után nyilatkozott a Bajnokok Ligájában. Ez volt a csapat második veresége négy napon belül, miután a hétvégén a Torinótól is kikaptak a Serie A-ban.
„Ez kétségtelenül csalódás. Az ilyen helyzetek sosem történnek véletlenül”
– mondta Conte a mérkőzés után a Sky Italiának.
„Tavaly kevés játékossal nyertük meg a bajnokságot. Az egység, a csapatszellem és az alázat vitt minket előre. Idén több meccsünk van, és több új játékos is érkezett. Kilenc új igazolás túl sok volt számomra, de meg kellett tennünk. Nem kell pánikba esni. Rengeteg munkánk van. Újra kell építenünk azt a kémiai egységet, ami tavaly megvolt. Ha kilenc új arc kerül be egy öltözőbe, időbe telik, amíg minden a helyére kerül.”
A PSV elleni mérkőzésen pályára lépő 16 Napoli-játékosból heten a nyáron érkeztek. Kevin De Bruyne, a korábbi Manchester City-csapatkapitány a kezdőben szerepelt, akárcsak Vanja Milinković-Savić, Sam Beukema és Lorenzo Lucca. Csereként pályára lépett az újonnan igazolt Eljif Elmas, Noa Lang és Miguel Gutiérrez is. A bajnoki címvédő utolsó győzelmét október 5-én, a Genoa ellen aratta, akkor is hat nyári igazolás kapott szerepet, közülük három a kezdőcsapatban.
A Napoli a 2024–25-ös szezonban egyetlen ponttal előzte meg az Intert, és megnyerte a Serie A-t. A csapat legértékesebb játékosa a korábban a Manchester Unitedet erősítő Scott McTominay lett, aki egy évvel korábban csatlakozott a klubhoz. Az új idényben a Napoli 10 tétmérkőzéséből hatot megnyert, négyet elveszített, és harmadik helyen áll a Serie A-ban, mindössze egy ponttal lemaradva az éllovas AC Milan mögött. A keddi BL-vereség után azonban a klub csak 22. helyen áll a bajnokság új, ligaszakaszos formátumában.