Az első két fordulóban négy pontot szerző Ferencváros csütörtökön a Red Bull Salzburg vendégeként lép pályára az Európa-liga harmadik körében…
A Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane így foglalta össze a meccs előtti várakozásait a szerdai sajtótájékoztatóján:
„Ebben a sorozatban, ezen a szinten minden meccs kemény. A Salzburg egy fiatal és nagyszerű csapat, tudjuk, mire számíthatunk tőlük. Követtük a játékukat, követtük az eredményeiket, emellett sokat tanulmányoztam a Red Bull-csapatok filozófiáját. Ismerjük a Red Bull-csapatok stílusát, képben vagyunk vele, hogy mit képvisel az ellenfél. Nagyszerű szakmai stáb van mögöttünk, elvégeztük a munkánkat. Jól kezdtünk az Európa-ligában, ezt a lendületet kell folytatnunk, bárkivel fel tudjuk venni a versenyt.”
„Nagyon jó csapatokban játszottam kiváló szurkolótáborokkal, az írek szintén ilyenek, remek tábor volt mögöttünk minden válogatott mérkőzés alatt. A Ferencváros drukkerei lenyűgözőek, ha jól tudom, körülbelül 2000 fővel érkeznek a városba, biztos vagyok benne, hogy végig hangosan fognak buzdítani minket csütörtökön is, ahogy azt rendszeresen teszik, mindig ott vannak mögöttünk” – árulta el a szakember a zöld-fehérek szurkolóiról.
A Ferencváros idegenbeli mérkőzése csütörtökön 18:45-től kezdődik a Salzburg otthonában.
(Borítókép: Photo by Ulrik Pedersen/NurPhoto via Getty Images)