Xabi Alonso ezúttal is a sajtó rendelkezésére állt a Bernabéu sajtótermében, hogy értékelje csapata Juventus elleni győzelmét a Bajnokok Ligája harmadik játéknapján.
„Tudtuk, hogy kemény, kiélezett mérkőzés lesz, és valóban voltak nehéz pillanatok. Az első félidőben eleinte nem igazán találtuk a ritmust, de ahogy telt az idő, egyre jobban belerázódtunk a játékba. A szünet után nagyszerűen jöttünk ki, és a gól után volt a legjobb periódusunk. Szép akciókat vezettünk, és több helyzetünk is volt, amivel lezárhattuk volna a meccset. Aztán ott van a fantasztikus kapusunk, aki megmutatta a kvalitásait, amikor igazán számított. Ezeket a pillanatokat a Bajnokok Ligájában kell megnyerni.
Az utolsó percekben 1–0-ra vezettünk, és meg kellett őriznünk az eredményt. A Juve minden támadóját előretolta, nagy nyomást helyezett ránk, három csatáruk is az utolsó védelmi vonalunkon mozgott. Sok problémát okoztak nekünk, de ez a Bajnokok Ligája, itt nincsenek könnyű győzelmek. A Juve egy európai óriás. Mindennek megvan a maga ideje. Tudni kell, hogy mit kell tenni az adott pillanatban, és még akkor is élvezni a játékot, amikor csapatként mélyen kell védekezni.”
Arda éppen a fejlődés folyamatában van, minden játékának elemén dolgozik, hiszen még csak húszéves, és körülbelül harmincszor lépett pályára a Real Madridban. Ilyen fiatalon, ilyen képességekkel támogatnunk kell őt. Döntéshozatalban és a letámadásban még fejlődhet, hogy ne akarjon túlvállalni mindent, de tisztán látja a játékot, és amikor aktívan részt vesz benne, jobb dinamikát ad a csapatnak. Hogy hol játszik majd? Az mindig az adott mérkőzés igényeitől függ. Nagyon elégedett vagyok a fejlődésével, de többet akarunk látni tőle. Nagyon élvezi a futballt, és amikor jól érzi magát, labdát akar kapni, részt akar venni mindenben. Tavaly Wirtz játszott így nálam, és hasonló érzésem van Arda esetében is. Csodálatos játékos, aki elképesztő szinten futballozik. Amikor látod, hogy elkezd élni a játékkal, olyankor szinte mindegy, mit mondok neki, már minden a helyén van.”