Site icon Fociclub

Serie A: a ráadásban mentett pontot a sereghajtó ellen az AC Milan! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 8. fordulójának nyitó mérkőzését a listavezető AC Milan és a sereghajtó Pisa vívta egymással.

Korán előnybe került a Milan

A szezon folyamán már az Atalanta és a Fiorentina ellen pontot tudott csenni a Pisa gárdája, de ezen a mérkőzésen úgy tűnt, hogy a Milan gyorsan felül tud kerekedni az újoncon. A milánóiak ugyanis már a 7. percben megszerezték a vezetést, miután Leao a tizenhatos jobb sarkáról vállalkozott lövésre, amibe középen senki sem ért bele, így a labda a bal alsóban kötött ki, 1-0! A játékrész közepén Leao révén még tovább nőhetett volna a hazaiak előnye, de a portugál játékos ígéretes helyzetben a kapu fölé lőtt. A felek között így a szünetre megmaradt az egygólos különbség.

A ráadásban mentett pontot Allegri csapata

Támadásban nem mutatott sokat az első félidő során a Pisa együttese, de a második játékrészben ez alaposan megváltozott. A vendégek először a 60. percben egyenlítettek, miután De Winter kezezése miatt tizenegyest ítélt a játékvezető. A labda mögé Cuadrado állt, ő pedig a kapu jobb oldalába lőtt, 1-1! Pár perc elteltével ismét magához ragadhatta volna a kezdeményezést a Milan, Leao ziccere azonban a felső lécet találta telibe. Később még Saelemaekers lövésénél mutatott be bravúrt a Pisa kapusa, majd Nkunku komoly helyzeténél a védők tudtak önfeláldozóan blokkolni. A 86. percben jött a csattanó, amikor Akinsanmiro kiugratása után Nzola értékesítette a ziccerét, 1-2! Érett a bombameglepetés, de végül a Milan legalább 1 pontot otthon tudott tartani, Athekame távoli lövése ugyanis a bal kapufa érintésével a hálóban kötött ki, 2-2! A ráadás utolsó pillanataiban még Saelemaekers lövése kerülte el kevéssel a vendégek kapuját, így az újonc csapat egy pontot el tudott hozni a listavezető otthonából.

AC Milan – Pisa 2-2 (1-0)
Helyszín:
San Siro Vezette: L. Zufferli
Gólszerzők: Leao (7.), Athekame (90+3.) ill. Cuadrado (60. – büntető), Nzola (86.)
Sárga lap: Athekame (81.) ill. Aebischer (31.), Vural (84.), Nzola (90+5.)
Kiállítás: 
ill.-

AC Milan: Maignan – De Winter, Gabbia, Pavlovic – Saelemaekers, Fofana, Modric, Ricci, Bartesaghi (Athekame 76.) – Gimenez (Nkunku 76.), Leao Vezetőedző: Massimiliano Allegri

Pisa: Semper – Canestrelli, Albiol (Calabresi 46.), Caracciolo – Bonfanti (Cuadrado 46.), Tramoni (Vural 71.), Aebischer, Akinsanmiro, Toure – Meister (Moreo 71.), Nzola Vezetőedző: Alberto Gilardino

A mérkőzés összefoglalója:

A 8. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
AC Milan – Pisa 2-2

Szombat:
15:00 Parma – Como
15:00 Udinese – Lecce
18:00 Napoli – Inter (Tv: Match 4)
20:45 Cremonese – Atalanta (Tv: Match 4)

Vasárnap:
12:30 Torino – Genoa (Tv: Match 4)
15:00 Sassuolo – AS Roma
15:00 Hellas Verona – Cagliari
18:00 Fiorentina – Bologna
20:45 Lazio – Juventus

A bajnokság aktuális állása:

Az állást biztosítja a Sofascore

Borítókép: (Photo by Giuseppe Cottini/AC Milan via Getty Images)
Exit mobile version