Bellingham: „a kulcs az, hogy jól kezeljük a nyomást”
Jude Bellingham a Realmadrid TV-nek adott interjút a Bernabéuban megrendezésre kerülő Real Madrid–Barcelona rangadó előtt.
„Valószínűleg ez az egyik legnagyobb mérkőzés a világon. Gyerekként mindet megnéztem, ezeken a meccseken nőttem fel. Már játszottam néhányat is. Voltak nagyon szép pillanataim, és voltak nehezebbek is, de ez egy hihetetlen meccs, főleg hazai pályán, és nagyon várom már.”
Csapatként ezek a hetek különösen izgalmasak. Szeretnénk megtartani a lendületet, amit az elmúlt meccseken szereztünk, és átvinni azt erre az összecsapásra is.
Nagyon jól és boldognak érzem magam. Végre újra a pályán lehetek. A szünet előtti utolsó meccseken, majd a Getafe és a Juve ellen is kezdtem egyre jobban érezni magam, egyre közelebb kerültem a legjobb formámhoz. Erősnek és pozitívnak érzem magam, valószínűleg most vagyok a legjobb fizikai állapotban hosszú idő óta. Készen állok mindent megtenni a csapatért, hogy nyerjünk, és folytatni tudjuk azt a lendületet, amit a távollétemben is felépítettek.
A legfontosabb, hogy jól tudjuk kezelni a mérkőzést, a pillanatot, az érzelmeket és azokat az apró részleteket, amelyek mindent eldönthetnek. Tavaly, amikor hátrányba kerültünk, ez túlzottan megviselt minket, és hagytuk, hogy kicsússzon a kezünkből a meccs. Most az a cél, hogy mentálisan végig stabilak maradjunk a 90 perc során. Taktikailag tudjuk, hogyan játszanak ők, és tudjuk, mi hogyan akarunk játszani. A kulcs az, hogy minden mást jól kezeljünk: az idegességet, a nyomást, a hangulatoz, ami óriási lesz. Ezek a részletek dönthetnek majd.” – fejtette ki Bellingham.