Bundesliga: a sereghajtó otthonában tudott nyerni a Bayern München – videóval
A német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 8. fordulójának szombati játéknapján a listavezető Bayern München a sereghajtó Mönchengladbach otthonában lépett pályára.
Nem született gól az első játékrészben
Az első komoly lehetőséget már az 1. percben kidolgozták a bajorok, amit azonban Luis Díaz elpuskázott. A Bayern München a 19. percben emberelőnybe került, miután Castrop a kiállítás sorsára jutott. A Mönchengladbach viszont 10 emberrel is tartotta magát az első félidőben, ugyanis a bajorok csak helyzetekig jutottak el, de gólig nem. Az első komoly lehetőségre is egészen a 42. percig kellett várni, azonban Harry Kane próbálkozását Nicolas védeni tudta. A 45. percben is akadt még egy gólszerzési esélye a vendégeknek, de Bischof lövését Nicolas hárította.
A második félidőben felőrölte ellenfelét a Bayern
Az első pár percben Olise előtt adódott két lehetőség is, azonban a francia szélső egyiket sem tudta gólra váltani. A vezetést végül a 64. percben sikerült megszereznie a Bayern Münchennek. Gnabry tett le egy labdát a 16-oson belül Kimmichnek, akinek az első próbálkozását blokkolták, de a második már a bal alsóban kötött ki, 0-1! A 70. percben kettőre növelte előnyét a listavezető, Olise adott óriási passzt Guerreironak, aki nem hibázta el ziccerét, 0-2! A 75. percben szépíthetett volna a Mönchengladbach, de Stoger elhibázta büntetőjét, csak a kapufát találta el.A 81. percben meglőtte a harmadikat is a bajor sztárcsapat. A csereként beálló 17 éves Karl kapott egy labdát Guerreirotól, majd lendületből 18 méterről védhetetlen gólt lőtt, 0-3! A Bayern München az újabb győzelmével hibátlanul vezeti a bajnokságot, míg a Mönchengladbach továbbra is nyeretlen és utolsó.
Mönchengladbach – Bayern München 0-3 (0-0)
Helyszín: Borussia-Park (Mönchengladbach), Vezette: S. Stegemann
Gólszerzők: – ill. Kimmich (64.), Guerreiro (70.), Karl (81.)
Sárga lap: – ill. Upamecano (28.), Díaz (39.), Bischof (74.)
Kiállítás: Castrop (19.) ill. –
Mönchengladbach: Nicolas – Castrop, Elvedi, Diks, Netz (Ullrich 76.) – Sander, Engelhardt – Honorat (Scally 76.), Stoger (Reyna 84.), Reitz (Fraulo 84.) – Tabakovic (Machino 63.). Vezetőedző: Eugen Polanski
Bayern München: Urbig – Boey (Guerreiro 46.), Upamecano (Laimer 46.), Kim, Bischof (Stanisic 82.) – Kimmich, Goretzka – Olise, Jackson (Gnabry 59.), Díaz (Karl 76.) – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 8. forduló eddigi eredményei és további programja:
Péntek:
Werder Bremen – Union Berlin 1-0
Szombat:
Augsburg – RB Leipzig 0-6
Eintracht Frankfurt – St. Pauli 2-0
Hamburger SV – Wolfsburg 0-1
Hoffenheim – Heidenheim 3-1
Mönchengladbach – Bayern München 0-3
18:30 Borussia Dortmund – Köln (Tv: Aréna 4)
Vasárnap:
15:30 Bayer Leverkusen – Freiburg (Tv: Aréna 4)
17:30 VfB Stuttgart – Mainz
A bajnokság állása:
(Borítókép: Marius Becker/picture alliance via Getty Images)