La Liga: megtörte a Flick-átkot a Real Madrid, legyőzte a Barcelonát – videóval
A spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) 10. fordulójának vasárnapi játéknapján játszottak a szezon első El Clásicóját. Izgalmas mérkőzés volt, meg nem adott gólokkal, visszavont és kihagyott tizenegyesekkel, de végül Jude Bellingham és Kylian Mbappé szállította a győzelmet a hazaiaknak.
Meg nem adott gólok, visszavont tizenegyes, Real Madrid vezetés
A mérkőzés igazi rangadóhoz méltó iramban indult, már a 2. percben forró pillanatok alakultak ki a vendégek tizenhatosán belül: Yamal és Vinícius Junior ütközését követően a játékvezető először büntetőt ítélt, ám a VAR megtekintése után kiderült, hogy a Real-támadó rúgott bele a védő lábába. A 9. percben Yamal próbálkozott először komolyan a másik oldalon, de 18 méteres lövése elkerülte a jobb kapufát. A 12. percben Mbappé már a hálóba lőtt, ám lesről tette, így a gól érvénytelen lett. Tíz perccel később azonban már nem volt menekvés, megszerezte a Real Madrid a vezetést. Bellingham zseniális kiugratása után a francia támadó higgadtan lőtt a jobb alsóba (1–0). A gól után is maradt a hazai fölény, Bellingham, Valverde és Mbappé is próbálkoztak, de Szczesny több bravúrral tartotta meccsben a Barcelonát. A 38. percben azonban váratlanul egyenlített a vendégcsapat: Pedri szerzett labdát Gülertől a Real térfelén, Baldé passza után Rashford centerezett, és Fermín López 10 méterről a léc alá lőtt (1–1). Nem tartott sokáig az öröm, hiszen alig öt perccel később jött az újabb Real vezetés. Vinícius remek beadását Militao fejelte vissza, Bellingham pedig közelről az üres kapuba passzolta a labdát (2–1). Az első játékrész végén még egy Mbappé-gólt is elvettek les miatt, így 2–1-es hazai vezetéssel mentek pihenőre a felek.
A Real Madrid védekezett, a Barcelonának nem voltak nagy helyzetei
A folytatásban is feszült, de kevésbé eseménydús játék zajlott. A 49. percben újra a VAR került a középpontba, miután Bellingham lövését követően Eric García kezére pattant a labda. A videózás után a bíró megadta a tizenegyest, ám Mbappé próbálkozását Szczesny óriási bravúrral hárította a 52. percben, életben tartva a katalán reményeket. A Barca igyekezett nyomást gyakorolni, de Fermín López, majd Yamal sem tudta eltalálni a kaput. A Real kontráiban maradt benne a veszély, Bellingham és Vinícius helyzetei viszont kimaradtak. A hajrában több cserét is végrehajtottak az edzők, Rodrygo és Ceballos is pályára lépett, míg a vendégeknél Araújo és Bardghji érkezett. A 90+5. percben Rodrygo dönthette volna el végleg a mérkőzést, de szaadrúgását Szczesny újabb védéssel hatástalanította. A hosszabbítás végén a feszültség tetőzött: Pedri a 90+10. percben második sárgáját is megkapta, így a Barcelona emberhátrányban fejezte be a találkozót. A Real Madrid végül megőrizte előnyét, és 2–1-re legyőzte a Barcelonát a Bernabéuban, ezzel megerősítette helyét a La Liga élén.
Real Madrid – Barcelona 2-1 (2-1)
Helyszín: Santiago Bernabeu stadion (Madrid) Vezette: Cesar Soto Grado
Gólszerzők: Mbappé (22.), Bellingham (43.) ill. Fermín Lopez (38.)
Sárga lap: Valverde (23.), Huijsen (57.), Militao (90+11.). Lunyin (90+11.) ill. Pedri (42.), Fermín López (90+9.)
Kiállítás: – ill. Pedri (90+10.)
Real Madrid: Courtois – Valverde (Carvajal, 72.), Militao, Huijsen, Carreras – Tchouaméni – Bellingham (Gonzalo García, 90.), Camavinga, Güler (Brahim Díaz, 66.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 72.) – Mbappé (Ceballos, 90.).Vezetőedző: Xabi Alonso
Barcelona: Szczesny – Koundé, Cubarsí (Bardghji, 84.), Eric García (Araújo, 74.), Balde (Gerard Martín, 90+7.) – de Jong, Pedri – Yamal, Fermín López, Rashford – Ferran Torres (Casadó, 74.). Asszisztensedző: Marcus Sorg
A 10. forduló eddig eredményei és további programja:
Péntek:
Real Sociedad – Sevilla 2-1
Szombat:
Girona – Real Oviedo 3-3
Espanyol – Elche 1-0
Athletic Bilbao – Getafe 0-1
Valencia – Villarreal 0-2
Vasárnap:
Mallorca – Levante 1-1
Real Madrid – Barcelona
18:30 Osasuna – Celta Vigo (Tv: Spíler 2)
21:00 Rayo Vallecano – Alavés (Tv: Spíler 2)
Hétfő:
21:00 Real Betis – Atlético Madrid (Tv: Spíler 2)
A bajnokság állása:
(Borítókép: Photo by Maria Gracia Jimenez/Soccrates/Getty Images)