NB I: a sereghajtó ZTE nyerni tudott a címvédő Ferencváros otthonában! – videóval
A labdarúgó NB I 11. fordulóját a címvédő Ferencváros és a sereghajtó Zalaegerszeg összecsapása zárta.
Gyors gólváltás a félidő végén
Mindkét oldalon veszélyben forogtak a kapuk az első percekben, de Varga két alkalommal sem tudott betalálni ígéretes helyzetből, Skribek lövésénél pedig Dibusz védett bravúrral. A kezdeti helyzetek után inkább a mezőnyharc dominált, illetve pár távoli zalaegerszegi lövést lehetett feljegyezni. A 26. percben a Fradi veszélyeztetett, Cissé közeli próbálkozásánál azonban Gundel-Takács lábbal tudott hárítani. A 34. minutumban viszont már megszerezte a vezetést a hazai gárda! Egy beadás után Yusufról pattant a labda Varga elé, aki kapásból 7 méterről a léc alá vágta a játékszert, 1-0! Gyorsan jött azonban a válasz a vendégektől, a 41. percben ugyanis Skribek egy formás akció végén 12 méterről külsővel a jobb alsó sarokba lőtt, 1-1! Két perccel később ismét előnybe kerülhetett volna a Ferencváros, Gruber 7 méterről leadott lövésénél azonban Gundel-Takács mutatott be nagy bravúrt.
Első idegenbeli sikerét aratta a szezonban a ZTE
A második játékrész első komoly lehetősége a Zalaegerszeg előtt adódott az 53. percben, amikor Skribek célozta meg 11 méterről a hosszú sarkot, Dibusz azonban bravúrral hárított. Egy perccel később viszont már a hazaiak kapusa is tehetetlen volt. Calderón indult meg a labdával, majd két ferencvárosi védőt kicselezve 10 méterről a bal alsóba lőtt, 1-2! A félidő közepére minden cserelehetőségét kihasználta Robbie Keane, de a Fradi nem tudott igazán komoly nyomást kifejteni a vendégek védelmére. Volt pár lehetősége a címvédőnek az utolsó 30 percben, ám ezekkel nem tudtak élni, így hatalmas meglepetésre a ZTE a Ferencváros otthonában aratta első idegenbeli sikerét ebben a szezonban!
Ferencváros – Zalaegerszeg 1-2 (1-1)
Helyszín: Groupama Aréna Vezette: Antal Péter
Gólszerzők: Varga (34.) ill. Skribek (41.), Calderón (54.)
Sárga lap: Keita (45+2.), Ötvös (83.) ill. Szendrei (60.), Bodnár (69.), Gundel-Takács (90+5.)
Kiállítás: –ill.-
Ferencváros: Dibusz – Szalai, Cissé, Ötvös – Cadu, Abu Fani (Kanichowsky 46.), Keita (Levi 46.), Gruber (Pesic 67.), O’Dowda (Nagy B. 63.) – Yusuf (Arzani 46.), Varga Vezetőedző: Robbie Keane
Zalaegerszeg: Gundel-Takács – Calderón, Borges (Peraza 90+3.), Várkonyi – Amato, Szendrei, Skribek (Lopez 80.), Bodnár (Nyíri 90+3.) – Maxsuell (Bakti 90+3.), Joao Victor (Daniel Lima 84.), Kiss B. Vezetőedző: Nuno Campos
A mérkőzés összefoglalója:
A 11. forduló eredményei:
Szombat:
Puskás Akadémia – MTK Budapest 1-1
Diósgyőri VTK – Paks 2-1
Nyíregyháza – Kazincbarcika 0-1
Vasárnap:
Kisvárda – Győri ETO 3-2
Debreceni VSC – Újpest 5-2
Ferencváros – Zalaegerszeg 1-2
A bajnokság aktuális állása: