A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 11. fordulós mérkőzéseinek nagy részét vasárnap rendezték…
A másodosztály tabelláját vezető Vasas meglepetésre csak gól nélküli döntetlent ért el a sereghajtó BVSC-Zugló vendégeként, de az angyalföldiek így is megtartották az első helyüket a tabellán. Az előző meccsét elveszítő Budapest Honvéd magabiztos játékkal, 5-2-es győzelmet aratott a Mezőkövesd Zsóry ellen, ezzel a kispestiek a második helyen két ponttal megelőzték a matyóföldieket. A kövesdiek mellett a Kecskemét is 20 pontos, miután az edzőváltás óta remekelő KTE hazai pályán győzött az újonc Karcag ellen. Az ötödik helyre a Csákvár lépett fel egy kétgólos hazai győzelemnek köszönhetően, megelőzve a Szegedet és az említett Karcagot. Három nyeretlen meccs után a veterán Varga Roland góljával győzött újra a Videoton, ezzel a fehérváriak a nyolcadik helyen állnak. Tovább folytatta a felzárkózását a Kozármisleny, újabb sikerének köszönhetően a baranyai gárda a néhány héttel ezelőtti utolsó helyét már a kilencedik pozícióra váltotta. Az alsóházban a Békéscsaba sorozatban harmadszor ikszelt, a Szentlőrinc pedig három vereség után egy pontot szerzett ellene. Otthon kapitulált az Ajka, idegenben a Tiszakécske, pontszerzése ellenére a BVSC maradt ligautolsó, a másik kieső helyen pedig a hétfőn pályára lépő Budafok tanyázik.
A 11. forduló eddigi eredményei és további programja
Videoton – Szeged 1-0
BVSC-Zugló – Vasas 0-0
Szentlőrinc – Békéscsaba 2-2
Ajka – Kozármisleny 0-2
Csákvár – Tiszakécske 3-1
Budapest Honvéd – Mezőkövesd Zsóry 5-2
Kecskemét – Karcag 2-0
Budafok – Soroksár hétfő, 20:00 (tv: M4 Sport)
A bajnokság aktuális állása
