Robbie Keane: „Villámgyors a tempó, de készen állunk…”
A Ferencváros 3-2-es győzelmet aratott a Red Bull Salzburg vendégeként az Európa-liga főtáblájának harmadik fordulójában…
A csütörtöki Európa-liga mérkőzés után a Ferencváros vezetőedzője, Robbie Keane már a vasárnapi, Zalaegerszeg elleni mérkőzésre hangolódott:
„Nem igazán foglalkozom már a salzburgi meccsel, nem az a típus vagyok. Annak a mérkőzésnek vége. Szép este volt, de már a következő meccsre készülök. De igaz, ami igaz, elképesztő teljesítményt nyújtottak a fiúk, minőségi produkciót tettek le a pályára. Szép gólokat lőttünk, összességében elégedett lehetek, de már a ZTE jár a fejemben. Akik játszottak a Salzburg ellen regeneráltak, nem akartuk megkínozni őket. Szombaton már a taktikán lesz a hangsúly. Ez így villámgyors tempó, de mindent megteszünk, hogy vasárnap készen álljunk. Várom a meccset, a ZTE egy jó csapat, komolyan kell venni őket.”
„A Zalaegerszeg is olyan csapat, amely az év meccsére készül ellenünk. Magabiztosságot meríthetünk a salzburgi győzelemből. Viszont szükségünk lesz friss lábakra vasárnap, úgyhogy páran biztosan lehetőséget kapnak, akik a közelmúltban esetleg kevesebbet voltak pályán” – tette hozzá az ír szakember.
A Ferencváros vasárnap 17:30-tól látja vendégül a sereghajtó Zalaegerszeget a Groupama Arénában.