Amorim: „most kezdünk csak igazán erőssé válni!”
A Manchester United a Tottenham otthonában játszott döntetlent, egy igen fordulatos mérkőzés folyamán, a friss Hónap Edzője-díjas menedzser, Ruben Amorim pedig így értékelte a látottakat:
A GYŐZELEM OTT VOLT A KEZÜNKBEN
„A végén, ha megnézed a meccset, érezni lehetett, hogy a három pont hazavihető lett volna. De aztán minden szétesett. Harrynek le kellett jönnie, Casemirónak is, és Bennek szintén. Ismét kaptunk két gólt rövid időn belül, de sikerült újra betalálnunk, így legalább egy pontot szereztünk. Ha nem tudsz nyerni, akkor legalább ne veszíts, megint sikerült ezt elérnünk. Ha megnézed a játékot és a hangulatot, látszik, hogy még sokat kell fejlődnünk csapatként, mert ma igazából a mi napunk volt, ezt a meccset meg kellett volna nyernünk.”
LE KELL ZÁRNUNK A MECCSEKET
„Éreznünk kell a meccs ritmusát és azt, amikor az ellenfél ideges. Ilyenkor le kell zárni a mérkőzést, nem pedig megvárni a végét.”
BÜSZKE A REAKCIÓRA
„A pozitívum az, hogy sikerült előre nyomnunk, és megértettük, hogy emberhátrányban a legjobb, amit tehetünk, ha a labdát a támadó harmadba juttatjuk, és kiharcolunk egy szögletet. Ezt meg is tettük, és egészen az utolsó percig hittünk abban, hogy képesek vagyunk gólt szerezni, és végül sikerült is.”
TERVEK A VÁLOGATOTT SZÜNETRE
„Van bennünk egy kis frusztráció, de ugyanakkor büszkeség is a játékosok reakciója miatt, főleg a Tottenham második gólja után. Ha megnézzük a csapatot, látom, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa. Most kezdünk igazán erőssé válni, de még sok munka áll előttünk. Azokkal a játékosokkal, akik nem mennek el a válogatottba, dolgozni fogunk, mindent kiértékelünk, és megnézünk pár utánpótlásmeccset is. Ezt az időszakot arra fogjuk használni, hogy az egész klub fejlődjön.”