Bundesliga: menesztette edzőjét a Wolfsburg! – Hivatalos
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Wolfsburg együttese hivatalos oldalán bejelentette vezetőedzője, Paul Simonis menesztését.
A tegnap esti órákban a Wolfsburg gárdája hivatalos felületein tudatta, hogy már nem Paul Simonis látja el a vezetőedzői feladatokat a klubnál.
A 40 éves trénert idén nyáron ültette le kispadjára a német együttes. Simonis ezt megelőzően hazájában, a Go Ahead Eagles csapatát irányította, amelyet 1933 után juttatott ismét trófeához, miután nagy meglepetésre megnyerték a Holland Kupát. A holland szakvezető viszont mindössze 12 mérkőzést élhetett meg a Wolfsburg kispadján.
Pedig Simonis nem indított rosszul, első 4 tétmeccsén 2-2 győzelmet és döntetlent könyvelhetett el a Wolfsburggal. Ezt követően viszont a legutóbbi 8 meccséből 7-et is elveszített az együttes, egyedül a Hamburg elleni bajnokit tudták megnyerni. Az utolsó cseppet a vezetőségnél a Werder Bremen ellen elbukott mérkőzés jelentette, ahol a 83. percig előnyben volt a Wolfsburg, de végül mégis pont nélkül maradtak.
A menesztett szakvezető helyét átmenetileg az U19-es csapat edzője, Daniel Bauer fogja átvenni, aki az előző szezonban Ralph Hasenhüttl elküldése után is ellátta ezt a feladatot.
A Wolfsburg jelenleg a 14. helyen áll a Bundesligában, 10 forduló alatt 8 pontot gyűjtve, egyetlen egységgel megelőzve az osztályozós pozícióban álló St. Paulit.
VfL Wolfsburg has parted ways with its head coach Paul Simonis. The 40-year-old was released with immediate effect on Sunday evening.
— VfL Wolfsburg EN/US 🇬🇧 🇺🇸 (@VfLWolfsburg_EN) November 9, 2025
With Simonis, the assistant coaches Peter van der Veen, Tristan Berghuis, and Martin Darneviel are also leaving the club.
At the Wolves, U19… pic.twitter.com/8NsK4waGyd
Borítókép: (Photo by Max Maiwald/DeFodi Images/DeFodi via Getty Images)