Kompany: „nem voltunk rosszak, de a Berlin ezúttal kiemelkedően játszott”
A Bayern München vezetőedzője, Vincent Kompany nem találta rossznak a csapata teljesítményét a mai 2–2-es döntetlen után, de kritikusan hangot ütött meg a csapat élességét illetően.
„Az első félidőben nem tettünk eleget, egy-két-három lépéssel mindig lemaradtunk, és sokszor elvesztettük a második labdákat. Tudtuk, hogy a pontrúgások jelentik az Union legnagyobb erősségét, minden apró részleten múlt. A 30. perctől kezdve azonban nem mondhatnám, hogy rosszul játszottunk. Nehéz mérkőzés volt, de erre számítottunk. Nem volt ez egy rossz meccs, inkább arról volt szó, hogy az ellenfél sok dolgot nagyon jól csinált.
Összességében voltak pozitívumok is. Leipzig kikapott, és ahogyan visszajöttünk a meccsbe, hogy megszerezzük az egy pontot.
Nagyon kellett nekünk az a zseniális megmozdulás Díaztól . Persze, utána még egy gólt is szerezhetett volna. Ez már a harmadik gólja ezen a héten, ami nagyszerű teljesítmény tőle. Az a minőség, ami ebben a csapatban megvan, elengedhetetlen ahhoz, hogy elérjük a céljainkat a szezon során.” – fejtette ki Kompany.