Serie A: kinevezte új vezetőedzőjét az Atalanta! – Hivatalos
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Atalanta együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy kinevezte új vezetőedzőjét, Raffaele Palladino személyében.
Nem tartott sokáig a nemrég menesztett Ivan Juric utódjának a megtalálása. A bergamói alakulat ugyanis a mai napon bejelentette Raffaele Palladino kinevezését.
Az Atalanta gárdája azt követően döntött Juric menesztése mellett, hogy a csapat a legutóbbi 7 bajnokijából egyet sem tudott megnyerni, az utolsó cseppet pedig a Sassuolo ellen elszenvedett 0:3-as vereség jelentette a vezetőség szemében.
A horvát tréner helyére Palladinót nevezte ki az együttes. A 41 éves tréner edzői pályafutását a Monza U19-es csapatánál kezdte, majd 2022 szeptemberétől a felnőtt csapat vezetőedzői feladatait látta el. Tavaly nyáron a Fiorentina gárdája nevezte ki őt a kispadjára, ám ott egy szezont követően megköszönték a munkáját.
Az olasz szakvezető új csapatánál 2027 nyaráig szóló szerződést írt alá, feladata pedig az lesz, hogy visszavezesse a bergamói együttest a nemzetközi kupaindulást érő helyek valamelyikére.
Az Atalanta 11 fordulót követően a 13. helyen áll az olasz élvonal pontvadászatában, 2-2 győzelemmel és vereséggel, valamint 7 döntetlennel a nevük mellett. Palladinora igen komoly próbatétel fog várni a válogatott szünetet követően, hiszen első mérkőzése az Atalanta vezetőedzőjeként a címvédő Napoli ellen lesz.
Mister Palladino é il nuovo allenatore dell’@Atalanta_BC! ✍️🖤💙 pic.twitter.com/PGG9KGtVFF
— Lega Serie A (@SerieA) November 11, 2025
Borítókép: (Photo by Gabriele Maltinti/Getty Images)