Ahogyan arról beszámoltunk, a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusa megsérült csapata múlt heti mérkőzésén…
Az elmúlt napokban ellentmondásos hírek jelentek meg a Blackburn Rovers magyar kapusa, Tóth Balázs sérülésével kapcsolatban, ő azonban kedden eloszlatta a kételyekeet, és közölte, hogy az orvosok szerint négy-hat hetet kell kihagynia, de két nappal az operáció után már nem használt mankót, és olyan jól halad a rehabilitációja, hogy reményei szerint sikerül négy hétre szűkítenie a kényszerszünetet.
„Egy ártalmatlan lépés volt, amikor hallottam a roppanást, majd beakadt a térdem. Elsőre azt gondoltam, elszakadt a keresztszalagom, de most már bizakodó vagyok, mert csak egy porcsérülés.”
Tóth hozzátette, májusban egy bajnokin összecsúszott ellenfelével, és akkor sérülhetett meg a térde, de a nyáron az orvosok gyógyultnak nyilvánították.
„Időzített bomba volt az a meniszkusz-sérülés, s talán így a legjobb, hogy most vált szükségessé a műtét, és nem májusban, mert akkor az ősszel nem védhettem volna háromszor is a válogatott vb-selejtezőin, illetve a Blackburnben sem lehettem volna első számú kapus” – részletezte a kapus, majd kitért a válogatott csütörtöki, Örményország elleni idegenbeli mérkőzésére.
„Jelenleg szurkolói státuszban szorítok a társaknak Manchesterből, mert közvetlenül az operáció után nem ülhettem repülőre, de bízom benne, hogy vasárnap, az írek elleni hazai meccsen már ott lehetek a Puskás Arénában. Az örmények ellen önbizalommal telve kell játszanunk, elvégre legutóbb a világ egyik legjobbjának számító portugálok ellen döntetlent értünk el” – fogalmazott.
Végezetül Tóth elmondta, reményei szerint december 13-án a Portsmouth elleni bajnokin már újra kerettag lehet csapatában, sőt egy héttel később, a Millwall ellen már pályára lépne.
(Borítókép: Photo by Jose Manuel Alvarez Rey/Getty Images)
