Barca: az elnök is kommentálta Messi visszatérését!
Mint arról már mi is beszámoltunk, a válogatott szünet legelején Lionel Messi visszatért Barcelonában. A nyolcszoros Aranylabdás, közönségkedvenc klasszis látogatását Joan Laporta, a Barca első embere is kommentálta.
„Azt kell hogy mondjam, nincs bennem megbánás amiatt, ahogyan Messinek távoznia kellett. A Barca érdeke mindennél és mindenkinél fontosabb szempont a számomra. Természetesen mi sem így akartuk elengedni Messit, de abban az időben nem volt más lehetőségünk.” – kezdte gondolatmenetét a Radio Catalunya-nak adott interjújában a Barca első embere.
„Meglepődtem, hogy Messi visszatért Barcelonában. Nem tudtam hogy meglátogatja majd a stadiont. Ugyanakkor nem meglepő számomra, hiszen mint ő is mondta, Barcelona és a Camp Nou az otthona. Úgy lenne igazságos, ha Messinek lenne a világ legszebb búcsúztatása. Így hát, amikor a stadionnal teljesen elkészülünk, akkor 105.000 néző előtt igazán tökéletes lenne a pillanat.” – folytatta Laporta, majd kitért arra is, hogy szerinte mit is érthetett Messi visszatérés alatt.
„Úgy gondolom mind Messi, mind a játékosaink és mind az edzői stáb megérdemli azt a tiszteletet, hogy irreális dolgokról ne beszéljünk. Messi ugyanis megítélésem szerint a játékosként már esélytelen, hogy visszatérjen Barcelonába.” – így a katalán klub első embere.