A jelenleg hazájában, a Sao Paulo együttesénél futballozó Oscar kapcsán szomorú hírek láttak napvilágot (…)
(…) Történt ugyanis, hogy a már 34 esztendős, korábbi 48-szoros brazil válogatott karmester a klub állapotfelmérésén rosszul lett.
„Oscart rendellenes szívreakciókat mutatott a szokásos orvosi ellenőrzésen. A klub orvosai tanácsára azonnal kórházba szállították, kivizsgálásra. Azóta az állapota stabil, folyamatos megfigyelés alatt tartják. Pontos diagnózis a minderre kiterjedő vizsgálatok eredményei után várható.” – olvasható minden a brazil klub közleményében.
AZ ESPN Brazil értesülései szerint Oscar nem csupán ‘rosszul lett’, átmenetileg az eszméletét is elveszíthette, miközben ‘(szoba)biciklizett’. A brazil sportsajtóban egybehangzóan állítják, hogy a korábbi Chelsea-játékos rövidesen a visszavonulását is be fogja jelenteni egészsége miatt.
A szomorú történés ellenére sem lenne egyébként meglepő, ha Oscar a visszavonulás mellett dönt majd. Különböző izomsérülések (Combhajlító -, vádli -, vagy combproblémák – a szerk.) miatt amióta az év elején visszatért a Sao Paulohoz, 206 napot és 41 mérkőzést hagyott ki.
(Borítókép: Photo by Riquelve Nata/Sports Press Photo/Getty Images)
