A görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Super League 1) szereplő Olympiakosz szerződést hosszabbított fiatal olasz védőjével.
Az Olympiakosz hivatalos csatornáin keresztül számolt be arról, hogy 2028 nyaráig meghosszabbították Lorenzo Pirola kontraktusát. A fiatal olasz hátvéd 2024 júliusában csatlakozott a görög együtteshez, ahol meghatározó alaknak számít. Az új szerződés pedig emellett azt is jelzi, hogy a pireuszi gárda elégedett teljesítményével.
Lorenzo Pirola az Inter színeiben mutatkozhatott be a Serie A-ban a 2019/2020-as szezon folyamán. Ezt követően 2020-2022-ig a Serie B-s AC Monzánál játszott kölcsönben, majd a 2022/2023-as idényt a Salernitánál töltötte. Az akkor élvonalbeli klub 2023 nyarán végleg szerződtette az Intertől, majd a kiesés után Pirola távozott. Ahogy már fentebb említettük, az Olympiakoszhoz tavaly nyáron igazolt át 3 millió euró ellenében. Az aktuális idényben eddig minden sorozatot figyelembe véve 12 mérkőzésen lépett pályára. A csapat tagjaként az előző szezonban bajnoki címet és Görög Kupát nyert.
Borítókép: (Photo by Gongora/NurPhoto via Getty Images)
