NB I: az edzőváltás után átmeneti megoldások az Újpest szakmai stábjában – HIVATALOS
Ahogyan arról beszámoltunk, az Újpest a napokban elköszönt az első csapat vezetőedzőjétől…
Az Újpest megerősítette, hogy Damir Krnzar távozása után átmenetileg a második számú csapat vezetőedzője, Bodor Boldizsár veszi át az irányítást az NB I-es együttesnél.
Néhány nappal később az is kiderült, hogy Bodor feljebb lépésével az NB III-ban szereplő Újpest II irányítását Erós Ronald veszi át. Mivel azonban emellett az U17-es együttes vezetőedzőjeként is dolgozik, ezen a poszton is átmeneti megoldásra van szükség. Ezt a feladatkört az eddigi másodedző, Sidó Szabolcs veszi át.
Az Újpest első csapata 13 forduló alatt szerzett 13 pontjával az utolsó bennmaradó helyek egyikét foglalja el az NB I aktuális szünetében.
(Borítókép: Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)