Lionel Messi felkereste egykori csapata, a Barcelona stadionját, melyet követően azonnal felerősödtek a visszatérésével kapcsolatos találgatások…
Az argentin válogatott spanyolországi edzőtábora alatt a Barcelona stadionjába, a Camp Nouba ellátogató Lionel Messi a közelmúltban a katalán Sport nevű lapnak adott bővebb interjúban beszélt egykori sikereiről:
„Az az igazság, hogy nagyon hiányoznak azok a pillanatok. Lehet, hogy már jobban tudom értékelni a dolgokat most, mint amikor történtek, talán azért, mert akkoriban benne voltam a mókuskerékben, egyik meccset játszottam a másik után, és mindig csak a következő feladatra a koncentráltam, nem tudtam igazán élvezni minden momentumot. Manapság már az idő távlatából, nyugodtabban tudok visszatekinteni, ami sokkal jobb érzést ad.”
„Tizenhat évig voltam az első csapat tagja, és húsz-huszonegy esztendőt töltöttem el a Barcelonánál onnantól fogva, hogy tizenkét-tizenhárom évesen megérkeztem. Ez nagyon sok idő, nagyon sok élmény, az érzések pedig nem múlnak el. A pandémia miatt az utolsó ottani éveimben nézők nélkül játszottam – azután, hogy az egész életemet ott töltöttem, nem úgy történt az elválás, ahogy elképzeltem, ahogy megálmodtam. Arról ábrándoztam, hogy egész pályafutásomat Európában, a Barcelonában töltöm, ez volt a tervem, ezt akartam. És igen, a körülmények miatt a búcsú kicsit furcsára sikeredett” – tette hozzá.
„De az emberek szeretete mindig velem lesz, mert mind azon, amin keresztülmentem, velük együtt mentem keresztül.”
Az FC Barcelona első csapatának mezében 778 tétmeccsen 672 gólt szerző támadó a beszélgetés során beszélt a legkedvesebb élményeiről is.
„Istennek hála, bőven volt részem ilyenekben. Nem is tudom, általában, amikor a boldogságról van szó, mindig a címeket, eredményeket említjük, a fontos dolgokat, amelyeket véghez vittünk. Guardiolával egy éven belül hat címet nyertünk, az egészen kivételes volt, ahogyan a Luís Enriquével nyert utolsó Bajnokok Ligája-győzelem is. Nem is tudom, nagyon nehéz lenne csak egyet kiválasztanom.”
Ezzel szemben a Paris Saint-Germainnél töltött két év alatt kevésbé volt sikeres: „Úgy tűnhet, az ott töltött időm rémálom volt, de nem erről volt szó. Egyszerűen nem éreztem jól magam. Amikor ezt mondom, az alatt azt értem, hogy nem esett jól azt csinálni, amit egyébként szeretek: futballozni. Nem élveztem a napi rutint, az edzéseket, a meccseket.”
Messi két évvel ezelőtt szerződött az MLS-ben szereplő Inter Miami csapatához, ahol ismét otthon érzi magát:
„Itt mások az elvárások, kisebb a nyomás, ettől nyugodtabb vagyok, több időm jut a családomra. Jobban élvezem az edzéseket, a meccseket, többet vagyok otthon, nem gondolok annyit a futballra, többet jár az eszem egyéb dolgokon.”
Az interjúban szó esett a jövő évi amerikai–kanadai–mexikói rendezésű világbajnokságról is – Messi a vb idején tölti be 39. életévét.
„Természetesen különleges világbajnokság lesz, a válogatottal mindig ilyenek a nagy tornák, főleg, mivel mi vagyunk a címvédők. De nem akarok teher lenni. Éreznem kell, hogy fizikailag fitt vagyok, biztosnak kell lennem abban, hogy segíteni tudom a csapatot.”
Az argentin válogatott a spanyolországi összetartás végén pénteken Angola otthonában játszik felkészülési mérkőzést.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Rich Storry/Getty Images)
