Szürreális jelentek zajlottak le a minap a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) korábbi elnöke, Luis Rubiales személye ellen, amikor tojással dobálták meg a szexuális erőszak miatt elítélt korábbi vezetőt.
Szürreális jelenetek játszódtak le Madridban csütörtök este, amikor Luis Rubiales, a Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) korábbi elnöke könyvbemutatója közben tojásdobálás célpontjává vált — méghozzá a saját nagybátyja részéről.
A 48 éves Rubiales a Matar a Rubiales (magyarul: „Rubiales megölése”) című új könyvét mutatta be az Eventize rendezvénytermében, amikor egy férfi a közönség soraiból hirtelen tojásokat kezdett el dobálni felé. A támadót később a spanyol sajtó — köztük a Marca is— Rubiales nagybátyjaként azonosította, aki szintén Luis Rubiales névre hallgat, és az exelnök apjának fiatalabb testvére. A helyszínen készült felvételeken látható, ahogy néhány résztvevő igyekszik lefogni az agresszort, akit végül a biztonságiak kivezetnek. A Cadena Cope rádió felvételén már az is látható, hogy a férfit a rendőrség őrizetbe veszi az épület előtt.
Rubiales a Radio Marcának nyilatkozva megerősítette, hogy a támadó valóban a nagybátyja volt, akit úgy jellemzett: „mindig is bajkeverő volt”. A kérdésre, miért rohant le dühösen a színpadról az irányába, úgy felelt:
„Tojásokat dobott rám, de nem tudtam, mi van a kezében. Azt hittem, fegyver. Amikor megláttam, ösztönösen odarohantam.”
Hozzátette:
„Szerencse, hogy megállítottak. Láttam ott egy terhes nőt — a barátom, Paco feleségét — két kisgyerekkel. Pont ott álltak, ahol ő valamit a kezében tartott. A gyerekekre gondoltam. Ha elértem volna őt, most egészen más helyzetben lennénk.”
A volt RFEF-elnök körüli botrányok nem újkeletűek. Rubiales ellen a 2023-ban világbajnoki ünneplés közben Jenni Hermoso megcsókolása miatt indítottak eljárást, amelyben 2024 februárjában bűnösnek találták szexuális erőszak miatt. Több mint 10 000 eurós pénzbüntetést kapott, valamint egy évig tilos 200 méternél közelebb mennie Hermosóhoz, illetve kapcsolatba lépnie vele. Emellett további 3 000 euró erkölcsi kártérítést is meg kell fizetnie. A kényszerítés vádja alól azonban ő és három korábbi RFEF-alkalmazott — Jorge Vilda volt szövetségi kapitány, Albert Luque sportigazgató és Rubén Rivera marketingigazgató — felmentést kapott.
Le acaban de tirar tres huevos a Luis Rubiales en la presentación de su libro al grito de „sinvergüenza”.
— Albert Ortega (@AlbertOrtegaES1) November 13, 2025
Le han tenido que parar para que Rubiales no le pegase. pic.twitter.com/zwHbu38DLL
(Borítókép: Photo By Francisco Guerra/Europa Press via Getty Images)
