Reagált a szövetség: az MLSZ félreteszi a nézeteltéréseket
A magyar válogatott vasárnap játssza le az utolsó mérkőzést az aktuális vb-selejtezősorozatban, melyen eldől, hogy ki jut-e a világbajnokságra vagy a pótselejtezőre…
Ahogyan arról beszámoltunk, a magyar válogatott vezető szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade bejelentette, hogy az MLSZ megtiltotta a csoport előre megtervezett koreográfiáját, ezért a megszokott élőképek nélkül rendezik meg a vasárnapi, írek elleni sorsdöntő mérkőzést a Puskás Arénában.
Az MLSZ szóvivője, Szabó Gergő elmondta, jó lenne, ha a mérkőzés napjára mindenki félretenné a nézeteltéréseket:
„Szeretném leszögezni, az úgynevezett ultra szektorba jeggyel rendelkező szurkolók ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint az összes többi néző. Ezúttal mindössze annyiról van szó, hogy azokat a plusz lehetőségeket nem kapják meg erre a találkozóra, amelyet a korábbi találkozókra megkaptak. Nem igaz az a szélsebesen terjedő hír sem, hogy a nemzeti színű sálakat kitiltotta volna az MLSZ a stadionból. Nem hogy kitiltottuk, kifejezetten kérjük a szurkolóinkat, minél többen jöjjenek piros-fehér-zöld szerelésben. Ha véleménykülönbségek is vannak a felek között, ezt az MLSZ a mérkőzés napjára teljesen félre teszi, és ugyanezt kéri a másik féltől is, hiszen a csapat sikere mindannyiunk közös érdeke” – fogalmazott a válogatott sajtófőnöke.
A magyar válogatott vasárnap 15 órától játssza Írország ellen az utolsó vb-selejtezőjét a Puskás Arénában.