Felkészülés: PL-légiósok góljaival győzte le a brazil válogatott Szenegált – videóval
A 2026-os világbajnokságra való hangolódás jegyében Brazília Szenegállal játszott felkészülési mérkőzést Londonban…
A brazil válogatott két első félidei találattal 2-0-s győzelmet aratott Szenegál ellen a londoni Emirates Stadiumben játszott felkészülési mérkőzésen.
Carlo Ancelotti együttese a találkozó elejétől aktívabban játszott, és bár eleinte kimaradtak a helyzetek, nem vált a játékuk kapkodó vált. A mezőnyfölény az első félidő második felében hozta meg a gyümölcsét, amikor hét percen belül előbb Estevao volt eredményes, majd Casemiro tekert a hosszú sarokba. Ezt követően inkább az afrikaiak próbálkoztak, de nem igazán tudtak veszélyesek lenni Ederson kapujára. A brazilok az Arsenallal együtt Gabriel Magalhaes állapotáért aggódhatnak, akit a 64. percben sérülés miatt kellett lecserélni. Az igyekezet ellenére Szenegál képtelen volt közelebb zárkózni, a brazilok két góllal megnyerték az összecsapást.
A Selecao jövő kedden Tunézia ellen vív újabb felkészülési mérkőzést.
Brazília – Szenegál 2-0 (2-0)
Gólszerzők: Estevao (28.), Casemiro (35.), ill. –
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Ryan Pierse/Getty Images)