Site icon Fociclub

Vb-selejtezők: visszavonul a válogatottságtól a finn ikon! – videóval

A mostani világbajnoki selejtezősorozatban láthattuk utoljára a finn válogatott mezében Teemu Pukkit.

A hazájában ikonként tisztelt játékos neve egybeforrott a finn futball közelmúltjával és jelenével. Pukki lényegében Jari Litmanen-magasságokba emelkedett a finneknél.

A 35 esztendős rutinos csatár a válogatott gólrekordereként (42 találattal – a szerk.) int búcsút a nemzetközi futballnak. Továbbá a már említett Litmanen (137) mögött Pukkinak van a legtöbb válogatott szereplése (132). 

Az alábbi felvétel a Málta elleni (0-1) pénteki találkozón készült Helsinkiben, az Olimpiai stadionban. Pukki itt tette hivatalossá a döntését.

 
A finn válogatottra és Teemu Pukkira november 17-én, Andorra ellen vár még egy szintén haza találkozó – Az lesz majd az igazi búcsú! 
 
A jelenleg a HJK Helsinkinél futballozó Pukki igazán eliserésre méltó karriert tudhat magáénak a klubfutballban is. Hogy mást ne mondjunk, 637 eddigi tétmérkőzésén szerzett 236 gólt, ami mellé kiosztott 87 gólpasszt is. 
 
(Borítókép: Photo By Piaras Ó Mídheach/Sportsfile via Getty Images)

 

 

Exit mobile version