Húsz évvel ezelőtt hunyt el a Manchester United északír legendája

Húsz évvel ezelőtt hunyt el a Manchester Untied egykori BEK-győztes, aranylabdás kiválósága, George Best…

George Best 1946. május 22-én született Belfastban, egy munkáscsalád hat gyermeke közül legidősebbként. Apja a protestáns, uniópárt Orániai Rend tagja volt, amely gyakran provokált ki összetűzéseket a katolikus írekkel, de Best később élesen elítélte a szülőföldjét sújtó, vallási alapú politikai erőszakot. Kiválóan tanult és ösztöndíjjal bejutott egy elit iskolába, de itt nem érezte jól magát eltérő társadalmi háttere, és főként amiatt, hogy az intézményben a rögbit részesítették előnyben a futballal szemben.

Egy év múlva iskolát váltott és a helyi klubban kezdett játszani. Itt fedezte fel a Manchester United egyik játékosfigyelője, aki ezeket a legendássá vált szavakat táviratozta Matt Busby menedzsernek: „Szerintem találtam egy zsenit!” Best 1961 júliusában érkezett Manchesterbe, ahol a próbajáték után amatőr szerződést kapott. Honvágya miatt egy nap után hazaszökött, de két nap múlva visszatért, s pályafutása nagy részét a klubnál töltötte. Ekkoriban rendkívül szorgalmasan edzett, sokszor még egyedül is, hogy tökéletesítse képességeit.

Tizenhetedik születésnapján azonnal aláírhatta heti 17 fontos profi szerződését, az első osztályban 1963. szeptember 14-én játszott először, Matt Busby a West Bromwich Albion elleni, odahaza 1-0-ra megnyert meccsen cserélte be. Második bajnokiján, a Burnley ellen már megszerezte első gólját, ettől kezdve biztos kerettag maradt, a szezon végéig 24 alkalommal lépett pályára és hat gólt szerzett. A bajnokságban a csapat hosszú idő óta legjobb teljesítményét nyújtva második lett, az FA-kupában az elődöntőig jutott.

A Manchester United, amelynek gerincét a csupa aranylabdásból álló, a sajtó által „arany szentháromságnak” nevezett Bobby Charlton, Denis Law, George Best tengely adta, az 1964-64-ös idényben nyolc év után ismét bajnok lett. Best talán egész pályafutásának legjobb teljesítményét 1966 márciusában, az Eusébio által vezetett Benfica elleni BEK-negyeddöntő idegenbeli visszavágóján nyújtotta. Húsz perc alatt két gólt lőtt (másodszor a teljes védelmet és a kapust is kicselezve csak begurította a labdát), s a Manchester 5-1-re ütötte ki ellenfelét. A United az 1966-67-es szezonban megint bajnok lett, a következő évben első angol csapatként megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A döntő hőse ismét csak Best volt, aki ezzel alig 22 évesen felért a csúcsra: a BEK-győzelem mellett 1968-ban megkapta az Aranylabdát és Angliában őt választották meg az év labdarúgójának.

Innentől azonban már lefelé vitt útja. Az 1967-68-as idényben a keményen ivott és még keményebben partizott, ezért edzője az Interkontinentális Kupa egyik mérkőzésén első alkalommal cserélte le. Személye megosztotta az egyre szerényebb teljesítményt nyújtó Unitedet, mindezt tetézte Busby visszavonulása az 1968–69-es idény végén. Best magatartásával egyre több probléma akadt, edzések helyett a londoni éjszakai életben tűnt fel, sorra kapta a büntetéseket, 1970-ben egy válogatott meccsen kiállították, mert leköpte a bírót. Bár rövid időszakokra még „összekapta” magát, a hetvenes évek elejére már csak egykori önmaga árnyéka volt. 1974. január 1-jén, a Queens Park Rangerstől elszenvedett vereség után úgy összeveszett az edzővel, hogy megesküdött, soha nem játszik többé Manchesterben. A klub pedig nélküle kiesett az első osztályból.

Ezután közel egy tucat, tehetségéhez mérten szerény képességű csapatnál próbált szerencsét szerte a világban, és az 1982-83-as szezon végén vonult vissza. Az északír válogatottban 1964 és 1977 között 37 mérkőzésen lépett pályára és 9 gólt szerzett, ám egyetlen Európa- vagy világbajnokságra sem jutott ki.

Best viszonylag kis termete ellenére kiválóan fejelt, tökéletes mozgáskoordinációval és labdakezelési képességekkel rendelkezett, spontán és kreatív csatár, kiismerhetetlen cselező volt, sokszor csak akkor lőtt a hálóba, ha már a kapust is elfektette. Félelmetesen gyorsult, szó szerint átkígyózott a védők között, akik még felrúgni sem tudták és kiválóan „látott a pályán”. Valószínűleg minden idők egyik legtehetségesebb játékosa volt és az egyik legjobb, aki soha nem lett világbajnok. Mindemellett az egyik első, mai értelemben vett futballista szupersztár volt, megnyerő külsejű, nőfaló playboy, a sajtóban sokszor „az ötödik Beatle” néven emlegették.

A csillogó felszín alatt azonban magányos és számtalan problémával küzdő ember rejtőzött. Alkoholizmusától hiába próbált, nem tudott megszabadulni, egyik mondása szerint „1969-ben felhagytam az ivással és a nőkkel, életem legrosszabb húsz perce volt”. Dühkitörésekkel, depresszióval küzdött, a pénz kifolyt a kezéből, élete végén már jobbára botrányaival került a lapokba. Kétszer nősült és kétszer vált el, első házasságából egy fia született. Alkoholizmusa miatt 2000-ben májkárosodást állapítottak meg nála, két évvel később életmentő májátültetésen esett át, de a poharat képtelen volt letenni. 2005 októberében vesegyulladással és belső vérzéssel kezelték az intenzív osztályon, ekkor még hazamehetett, ám november 18-án újra kórházba került és 2005. november 25-én tüdőfertőzés és többszervi elégtelenség következtében elhunyt. Belfastban helyezték végső nyugalomra, utolsó útjára tízezrek kísérték el.

Best fényes, de nagyon rövid pályafutást futott be. Ahogy ő is bevallotta, túlságosan élvezte az életet ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki magából, ezért leginkább az eltékozolt tehetség példájaként maradt meg az emlékezetben. 2002-ben bekerült az angol futball dicsőségcsarnokába, 2006-ban, meg nem élt 60. születésnapján róla nevezték el a belfasti repülőteret, Belfastban az északír válogatott stadionja és a manchesteri Old Trafford bejárata előtt szobra áll, 2000-ben Best, 2015-ben pedig George Best: The Movie címmel készítettek filmet életéről.

(Borítókép: Photo by Getty Images)