Bundesliga: menesztette vezetőedzőjét az Augsburg! – Hivatalos
A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Augsburg együttese hivatalos oldalán jelentette be Sandro Wagner menesztését.
Nem tartott sokáig a Sandro Wagner korszak az Augsburgnál. A klu ugyanis a mai napon bejelentette a vezetőedző menesztését.
Wagner idén nyáron vette át a keretet, előtte a német válogatottnál dolgozott segédedzőként. Noha nem indított rosszul az Augsburg kispadján, hiszen első két tétmeccsét megnyerte, ezt követően már 12 mérkőzés alatt jött össze neki összesen 2 siker.
A vezetőség azt követően döntött a 38 éves tréner menesztése mellett, hogy a legutóbbi 7 tétmeccséből mindössze 1-et tudott megnyerni a csapat. Az Augsburg így jelenleg a 14. helyen áll a Bundesligában 12 fordulót követően, a Német Kupában pedig a legjobb 32 között búcsúztak az alacsonyabb osztályú Bochummal szemben.
Sandro Wagner összesen 14 mérkőzést élt meg az Augsburg kispadján, ez idő alatt 4 győzelmet, 1 döntetlent és 9 vereséget könyvelhetett el.
A csapat irányítását a szűk 3 hét múlva esedékes téli szünetig Manuel Baum fogja átvenni. Az Augsburg addig a Bayer Leverkusennel, az Eintracht Frankfurttal és a Werder Bremennel fog összecsapni.
🚨💥 BREAKING | FC Augsburg have dismissed head coach Sandro #Wagner with immediate effect.
— Florian Plettenberg (@Plettigoal) December 1, 2025
The decision was taken today. Team informed, as also via BILD.@_dennisbayer | @SkySportDE 🇩🇪 pic.twitter.com/5wFRHcES83
Borítókép: (Photo by Sebastian Widmann/Getty Images)