Az NB I 15. fordulójának élmezőnybeli rangadóján a címvédő Ferencváros 2-1-re legyőzte idegenben a Puskás Akadémiát…
A Ferencváros a házi gólkirálya, Varga Barnabás nélkül lépett pályára a Puskás Akadémia vendégeként, és rögtön megindultak a találgatások a játékosok esetleges klubváltásával kapcsolatbna. A Nemzeti Sport megkeresésére Varga menedzsere, Paunoch Péter tiszta vizet öntött a pohárba:
„Varga Barnabás lelkileg és fizikailag kimerült, a válogatott elbukott vb-selejtezője is érthetően megviselte. Amikor pedig egy játékos nem tudja kipihenni magát a sorozatterhelés közben, jönnek a betegségek, kisebb-nagyobb sérülések. Ezért most pihenőre volt szüksége, hogy a következő, Kisvárda elleni meccsre már jobb állapotba tudjon kerülni. Ezt az őszi hajrát még végigküzdi, aztán tud egy kicsit szusszanni.”
„Én megértem, hogy a közvéleményt Varga Barnabás jövője érdekli, de most nem aktuális ez a kérdés, ennek nincs köze ahhoz, hogy vasárnap nem szerepelt. A piacok január közepén, másfél hónap múlva nyitnak, nem vagyunk semmiről lekésve, nincs itt az ideje, hogy erről tárgyaljunk. Az természetes, hogy Varga Barnabás teljesítménye láttán folyamatosan érdeklődnek iránta csapatok, nagyon sok országból, de szó sincs arról, hogy küszöbön állna az átigazolása, és hogy ne lépne pályára többet a Ferencvárosban. Az őszi harminc meccs és az ezzel járó médiafigyelem még egy olyan játékost is meg tud viselni, aki ebben edződött a pályafutása során. Barnabás számára pedig, hiába múlt el harmincéves, ez a mostani egy új helyzet. Érthető, hogy elfáradt, de összeszedi magát, végigharcolja a hátralévő meccseket, aztán a többiről ráérünk januárban beszélni” – cáfolta a játékosügynök a felröppent híreszteléseket.
A zöld-fehérek vezetőedzője, Robbie Keane ugyancsak elárulta, hogy Varga Barnabás szombat délután közölte vele, hogy a sok mérkőzés miatt fáradt, így kihagyná a vasárnap esti mérkőzést.
(Borítókép: Photo by Adam Pretty/Getty Images)
