Site icon Fociclub

Szaúd-Arábia: elégedetlen a Liverpool korábbi sztárja! – sajtóhír

Sajtóértesülések szerint máris távozna Szaúd-Arábiából a Liverpool korábbi sztárja, a helyi viszonyokkal elégedetlen Darwin Nunez. 

Mint ismert, az uruguayi válogatott csatár a nyáron lett az Al-Ahli játékosa. A 26 esztendős játékos a legújabb hírek szerint nem találja önmagát egy a dél-amerikaiak számára messze más kultúrában. A brazil GeGlobo beszámolója szerint a beilleszkedés nehezen is ment/megy Nunez számára, aki már jelezte rossz érzéseit az Al-Ahli felé. 

A szezonban eddig 11 tétmérkőzésén 5 gólt és 2 gólpasszt jegyző Nunez állítólag maga kérte, hogy engedjék el.

Az említett GeGlobo állítja, Nunez feltett szándéka, hogy visszatérjen Dél-Amerikába. Úgy tudni az argentin sztárcsapattal, a River Plat szívesen is látná soraiban, akár kölcsönbe. 

Utóbbi azért is lehet lényeges a River számára, hiszen a Nunez piaci értékét még most is 45 millió euróra taksálják. Argentin csapatok nem sűrűn szoktak ekkora összeget kiadni. 

Nem tudni persze, mennyire igazak a fenti hírek; ugyanakkor talán Darwin Nunez helyzete is jól jelzi azt, amit a mondás is tart: „a pénz nem minden” – Egy sztárfutballista esetében sem!

(Borítókép: Photo by Yasser Bakhsh/Getty Images)

 

Exit mobile version