Gyász: elhunyt a Diósgyőr és a Nyíregyháza egykori NB I-es játékosa
Hosszan tartó betegség után elhunyt a Diósgyőri VTK és a Nyíregyháza egykori NB I-es csapatainak labdarúgója…
A Diósgyőri VTK hivatalos oldalán számolt be róla, hogy életének 69. évében elhunyt a csapat egykori játékosa és utánpótlás-edzője Szűcs István.
Szűcs István Miskolcon született, és a DVTK-ban lett labdarúgó. Belső védőként 23 bajnoki mérkőzést játszott az éppen aranycsapattá válás útján járó DVTK-ban. Emellett pályára lépett az 1976/1977-es kupagyőzelemhez vezető sorozatban is. Játékára az elegáns jelző illett leginkább, hiszen olvasta a játékot, ezért egyáltalán nem volt szükség testi erejének használatára.
A sorkatonai szolgálatát a Honvéd Papp József SE csapatában töltötte, majd a leszerelést követően Nyíregyházára igazolt, ahol stabil élvonalbeli játékossá vált. 1984-ben tért haza Diósgyőrbe, ahol újabb négy évet játszott, majd Hejőcsabán vezetett le. Összesen 142 mérkőzésen játszott az első osztályban, két gólt szerzett. Utolsó állomáshelyén kezdte utánpótlás-edzői munkáját, amit később Diósgyőrben folytatott egészen nyugdíjba vonulásáig.
„Halálával egy olyan sportembert veszítettünk el, aki labdarúgóként és edzőként is sokatt tett a diósgyőri labdarúgásért” – hangsúlyozta a miskolci klub megemlékezése.
Nyugodjon békében.