A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttese hivatalos közleményben adott tájékoztatást Ferland Mendy állapotáról.
Tovább folytatódik Ferland Mendy kálváriája a Real Madridnál, a védő ugyanis ismét megsérült.
Erről a „Királyi Gárda” a mai nap folyamán hivatalos közleményt adott ki. A francia védő napokkal ezelőtt az Olympiakosz elleni BL-meccsen térhetett vissza előző sérüléséből, ám most ismét a partvonalra szorult. A 30 éves játékosnak ugyanis az orvosi vizsgálatok alapján ezúttal a jobb combhajlító izma sérült meg, így újabb kényszerpihenő vár rá.
A Real a közleményben nem tért ki arra, hogy milyen hosszú kihagyás vár Mendyre, de a spanyol sajtó tudomása szerint ebben a naptári évben már nem léphet pályára.
Mendy 2019 nyara óta erősíti a Real Madridot, mely 48 millió euróért szerződtette őt a Lyontól. A balhátvéd azóta már több mint 200 meccsen pályára lépett a klub színeiben, de gyakori sérülései okán már több mint 100 találkozót ki is kellett hagynia.
Parte médico de Mendy.
— Real Madrid C.F. (@realmadrid) December 2, 2025
Borítókép: (Photo by Maria Jimenez – Real Madrid/Real Madrid via Getty Images)
