PL: kilencgólos meccsen nyert a Fulham otthonában a Manchester City – videóval
Az angol bajnokság (Premier League) 14. fordulóját rendezik meg hét közben, és a keddi játéknapon a Fulham otthonába látogatott a Manchester City.
Kétgólos előnyt szerzett az első félidőben a Manchester City
A 17. percben sikerült megszereznie a Manchester Citynek a vezetést! A 17. percben a bal oldalról Doku tette középre a labdát, amit Reijnders átlépett, így jó lett Haaladnak, a norvég csatár pedig erőből a léc alá vágta azt, 0-1! A 37. percben kettőre növelte előnyét a vendég alakulat! Haaland tartotta meg két védő között a labdát, majd remekül ugratta ki Reijnderst, aki nem hibázta el ziccerét, 0-2! A 44. percben Reijnders tekert középre egy szögletet, amit Leno középre ütött ki, pont Fodenhez, aki átvette és 16 méterről a jobb felsőbe lőtt, 0-3! Még a szünet előtt szépíteni tudtak a hazaiak! Wilson tette jobb oldalról középre a labdát, amit 8 méterről remekül fejelt a hosszúba Smith Rowe, 1-3!
Néggyel is vezettek a vendégek, de kis híján leadták előnyüket
A 48. percben ismét háromra növelte előnyét a vendég csapat! Egy kontra végén Doku rúgta fel a labdát Haaland irányába, akinek a sarkáról tovább pattant Foden elé, az angol játékos pedig a kivetődő Leno mellett a kapuba lőtt, 1-4! Az 54. percben Doku előbb eladta a labdát, majd visszaszerezte és egy egyéni akció keretein belül a bal felsőbe lőtte azt, 1-5! Nem sokkal később ismét szépíteni tudott a Fulham! Az 57. percben egy lepattanót követően Iwobi csapott le a labdára és 18 méterről remekül lőtt a bal alsóba, 2-5! A 72. percben még egyet lefaragott hátrányából a londoni gárda. Egy lepattanóra tudott lecsapni ezúttal Chukwueze és 14 méterről erőből a jobb alsóba lőtt, 3-5! A 78. percben pedig feljött egyre a Fulham! A jobb oldalról érkezett be egy szöglet, amit Donnarumma ütött ki, de röviden, így Chukwueze lecsapott a labdára és a bal alsóba lőtt, 4-5! A Manchester City a győzelmével feljött a listavezető Arsenalra két pontra.
Fulham – Manchester City 4-5 (1-3)
Helyszín: Craven Cottage, Vezette: C. Pawson
Gólszerzők: Smith Rowe (45+2.), Iwobi (57.), Chukwueze (72., 78.) ill. Haaland (17.), Reijnders (37.), Foden (44., 48.), Doku (54.)
Sárga lap: – ill. Cherki (90+5.)
Kiállítás: – ill. –
Fulham: Leno – Tete (Castagne 46.), Andersen, Bassey, Sessegnon – Lukic (Chukwueze 46.), Berge – Wilson (Kevin 82.), Smith Rowe (King 74.), Iwobi – Jimenez (Kusi Asare 73.). Vezetőedző: Marco Silva
Manchester City: Donnarumma – Nunes, Dias, Gvardiol, O’Reilly – Reijnders (Cherki 82.), Nico (Stones 64.), Silva – Foden (Aké 90+7.), Haaland, Doku (Savinho 64.). Vezetőedző: Pep Guardiola
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 14. forduló eddigi eredményei és további menetrendje:
Kedd:
Bournemouth – Everton 0-1
Fulham – Manchester City 4-5
21:15 Newcastle United – Tottenham (Tv: Spíler 1)
Szerda:
20:30
Arsenal – Brentford (Tv: Match 4)
Brighton – Aston Villa
Burnley – Crystal Palace
Wolverhampton – Nottingham Forest
21:15
Leeds United – Chelsea
Liverpool – Sunderland (Tv: Spíler 1)
Csütörtök:
21:00 Manchester United – West Ham United (Tv: Spíler 1)
A bajnokság állása:
(Borítókép: Alex Pantling/Getty Images)