A Paks megújította saját nevelésű középpályása szerződését – HIVATALOS
A Magyar Kupa-győztes Paks együttese további négy évre meghosszabbtotta a csapat fiatal középpályásának szerződését…
A Paks hivatalos oldalán számolt be róla, hogy a csapat középpályása, Gyurkits Gergő 2029-ig megújította a szerződését a klubnál.
A 23 éves középpályás 2018-ban került a Pakshoz a Vasastól, és a tolnaiak utánpótlásához csatlakozott. Gyurkits középpályásunk 2022. január 29-én, egy ZTE elleni hazai, 3-2-es győzelem során debütálhatott, és azóta – egy rövid pécsi, illetve siófoki kitérővel tarkítva – összesen 54 alkalommal lépett pályára a csapat színeiben.
„Természetesen örömmel írtam alá az új szerződésem, de jobb lett volna egy olyan fázisban szignózni, mikor jól megy a csapatnak. A következő napokban azon vagyunk, hogy ismét a győzelmek útjára lépjünk. Ami a céljaimat illeti, szeretnék sztenderd kezdő játékos lenni, minél több időt a pályán tölteni, és mindenben segíteni a csapatot, hogy a jövőben is ugyanolyan sikereket érjünk el, mint az elmúlt két szezonban. Számomra a hosszabbítás magától értetődő volt, mikor megjött a megkeresés, egy másodpercig nem gondolkodtam rajta” – fogalmazott középpályásunk új kontraktusa aláírását követően.
(Borítókép: Photo by Horvath Tamas/Getty Images)