Site icon Fociclub

Az Újpest jogi eljárást indított önhatalmúlag távozó játékosa miatt – HIVATALOS

Ahogyan arról beszámoltunk, az Újpestet elhagyó portugál hátvéd a minap a román FCSB csapatához szerződött…

 

Az Újpest hivatalos honlapján tette közzé, hogy a klubot ért anyagi károk megtérítése miatt megindították a szükséges jogi eljárásokat André Duarte szerződésbontása miatt.

Az FCSB hétfőn jelentette be a játékos szerződtetését, míg a román sajtó azt írta, hogy Duarte szerződésbontást követően, szabadon igazolhatóként érkezett a román fővárosba.

„A napokban megjelent hírek kapcsán az Újpest FC megerősíti, hogy André Duarte azonnali hatályú felmondás útján megszüntette határozott idejű munkaviszonyát a klubbal, ennek következtében a munkaviszonya megszűnt. A klub a munkaviszony fennállása során mindvégig jogszerűen, a mindkét fél által aláírt munkaszerződés keretei között járt el, így a felmondás jogellenesen történt. A jogellenes felmondás közlését követően az Újpest FC azonnal felvette a kapcsolatot a játékossal a helyzet rendezése érdekében, azonban André Duarte ettől teljesen elzárkózott. A játékos a fentebb részletezett jogellenes cselekedeteivel jelentős anyagi kárt okozott, ennek megtérítése érdekében a klub azonnal megindítja a szükséges jogi eljárásokat”– fogalmaz közleményében az Újpest.

Exit mobile version