Site icon Fociclub

Bundesliga: a sereghajtó is az edzőváltás mellett döntött! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Mainz együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy megvált vezetőedzőjétől, Bo Henriksentől.

Újabb edzőváltás történt a német élvonalban. Azt követően ugyanis, hogy az Augsburg menesztette Sandro Wagnert, a sereghajtó Mainz gárdája is az edzőváltás mellett döntött.

A klub a hivatalos oldalán jelentette be Bo Henriksen menesztését. A tréner 2024 februárjában vette át az akkor kiesőhelyen álló Mainz irányítását, amelyet az idény végén sikerült az élvonalban tartania. Ezt követően a csapatot a 2024/25-ös idényben egészen a 6. helyig vezette, és bejutottak a konferencialiga csoportkörébe is.

A jó eredményeknek köszönhetően a vezetőség idén januárban 2027 nyaráig hosszabbított Henriksennel, de most végül közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. A Mainz kerete ugyanis a jelek szerint nem bírta el a kettős terhelést. A csapat 12 fordulót követően egyetlen győzelmet aratott, és csupán 6 pontot gyűjtött, aminek köszönhetően a tabella utolsó helyén állnak.

Bo Henriksen összességében 68 mérkőzésen ült a Mainz kispadján, melyeken 27 győzelmet, 18 döntetlent és 23 vereséget könyvelhetett el. A Mainz irányítását az új edző kinevezéséig az U23-as csapatot vezető Benjamin Hoffmann fogja ellátni.

Borítókép: (Photo by Constantin Stefan/picture alliance via Getty Images)

Exit mobile version