A labdarúgó NB I 5. fordulójából bepótolt mérkőzésen a Kazincbarcika a Győri ETO-t látta vendégül.
Előnybe került a Győr
Eredetileg augusztus végén csapott volna össze egymással a két együttes, de a Győr a nemzetközi kupaszereplése miatt kérvényezte a mérkőzés elhalasztását, amit végül most december elején pótoltak be. A találkozó első 20 percében a hazaiak többször is nehéz feladat elé állították a győriek védelmét, de a félidő közepéhez érve a vendégek átvették a kezdeményezést. Ennek egyik első komoly jele a 25. percben Gavric lövése volt, ami a jobb kapufát találta telibe, majd a 34. minutumban Bánáti távoli kísérlete a felső lécen csattant. Egy perccel később viszont már megszerezték a vezetést a vendégek, miután Stefulj beívelését Vitális kapásból a barcikai kapuba juttatta, 0-1!
Gyorsan válaszolt a Kazincbarcika, de végül pont nélkül maradtak
A második játékrész kezdetén viszont azonnal volt válasza a hazai csapatnak, 17 másodpercet követően ugyanis Makrai a második labdaérintéséből bevette a vendégek kapuját, 1-1! A 49. percben már a fordítás is összejöhetett volna a Kazincbarcikának, Könyves lövésénél azonban nagy védést mutatott be Megyeri. A 60. percben viszont már ismét a Győrnél volt az előny, egy labdaszerzést követően Vladoiu beívelését Bánáti fejjel juttatta Juhász hálójába, 1-2! Sőt a véghajrá kezdetén végleg lezárta a mérkőzést Borbély Balázs csapata, Gavric távoli lövése ugyanis a jobb sarokban kötött ki, 1-3! Az utolsó negyedórában még Vingler kiállítása fokozta az izgalmakat, de a hazaiak már nem tudták ezt kihasználni, a Győr így elvitte mind a három pontot és feljött a tabella 2. helyére.
Kazincbarcika – Győri ETO 1-3 (0-1)
Helyszín: Mezőkövesdi Városi Stadion Vezette: Csonka Bence
Gólszerzők: Makrai (46.) ill. Vitális (35.), Bánáti (60.), Gavric (74.)
Sárga lap: Major (7.), Deutsch (66.), Szőke (84.) ill. Vladoiu (11.), Vingler (29.)
Kiállítás: –ill. Vingler (77.)
Kazincbarcika: Juhász – Baranyai, Rácz, Rasheed, Deutsch – Schuszter (Makrai 46.), Meskhi (Szőke 65.), Kártik, Major (Könyves 46.) – Ubochioma (Szujó 87.), Slogar (Balázsi 84.) Vezetőedző: Kuttor Attila
Győri ETO: Megyeri – Stefulj, Csinger, Miangue, Vladoiu – Vingler, Vitális (Anton 69.) – Schön (Bumba 69.), Gavric (Krpic 81.), Bánáti (Huszár 89.) – Benbouali (Njie 81.) Vezetőedző: Borbély Balázs
A mérkőzés összefoglalója:
A bajnokság aktuális állása:
