Nemzetközi sajtóinformációk szerint a veterán chilei középpályás további egy évvel megújítani készül lejáró szerződését…
César Luis Merlo információi szerint a chilei Universidad Católica további egy évvel meghosszabbíthatja veterán középpályása, Gary Medel szerződését, miután a felek szóban már megegyeztek egymással a közös folytatásról.
A 38 éves védekező középpályás hosszú európai karrierje végeztével 2023-ban tért vissza Dél-Amerikába. Medel azóta a brazil Vasco da Gama és az argentin Boca Juniors együttesét erősítette a hazatérése előtt. A rutinos játékos azelőtt több mint tíz éven át Európában játszott, utoljára négy szezon alatt több mint száz tétmeccsen lépett pályára a Bolognában. Korábban a Sevilla (2011-2013), a Cardiff City (2013-2014), az Inter (2014-2017) és a Besiktas (2017-2019) csapataiban szerepelt, míg a dél-amerikai kontinensen nevelőcsapata, az Universidad Católica mellett 2009 és 2011 között volt a Boca futballistája.
A rutinos játékos idén januárban tért vissza ismét egykori anyaegyesületéhez, azóta minden sorozatot figyelembe véve 26 találkozót játszott a csapat színeiben.
Medel 2007 óta 161 alkalommal lépett pályára a chilei válogatottban, tagja volt a 2015-ös és a 2016-os Copa América-győztes csapatnak is.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Marcelo Hernandez/Getty Images)
