A francia labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 15. fordulójának nyitómérkőzésén az AS Monaco a Brest otthonába látogatott.
Vezetést szerzett az első játékrészben a Brest
A találkozó első félidejében a Brest játszott lendületesebben és gyorsabban, ami helyzetekben és végül egy gólban is megmutatkozott. A 20. percben Labeau került nagy helyzetbe, azonban nem helyezte túl jól, így Hradecky védeni tudott. A 28. percben viszont már a finn kapus is tehetetlen volt, megszerezték a vezetést a hazaiak. A jobb oldalról Lala végzett el egy nagy bedobást, ami után Ajorque két védő mellett is kapura tudott lőni, Hradecky pedig a kemény lövést csak ütni tudta, de pont Doumbia elé, aki 5 méterről az üres kapuba fejelt, 1-0! A 39. percben megvolt a hercegségiek első helyzete is, de Minamino nem talált kaput.
Emberelőnyben sem tudott legalább egy döntetlent kiharcolni a Monaco
Az 54. percben közel állt a másodikhoz a Brest, azonban Guindo szabadrúgása nem volt egészen pontos, csak a felső lécet találta el. A 60. percben pedig emberhátrányba kerültek a hazaiak, miután Ajorque-t a játékvezető videobírózást követően kiállította. A Monaco emberelőnyben sem tudott nyomást gyakorolni a hazaiak kapujára, akik érthető módon az eredmény megtartására összpontosítottak, ami össze is jött. A hercegségiek tehát a PSG legyőzését követően ismét vereséget szenvedtek, és akár jócskán eltávolodhatnak az élbolytól.
Brest – AS Monaco 1-0 (1-0)
Helyszín: Stade Francis-Le Blé, Vezette: T. Leonard
Gólszerző: Doumbia (28.)
Sárga lap: Mboup (78.) ill. Minamino (10.), Caio Henrique (27.)
Kiállítás: Ajorque (60.) ill. –
Brest: Coudert – Lala, Chardonnet, Coulibaly, Guindo – Chotard (Tousart 83.), Magnetti – Del Castillo (Dina Ebimbe 83.), Doumbia (Mboup 69.), Labeau (Balde 32.) – Ajorque. Vezetőedző: Eric Roy
Monaco: Hradecky – Vanderson (Diatta 83.), Teze, Salisu, Caio Henrique – Camara (Michal 77.), Coulibaly (Pogba 69.) – Akliouche, Minamino (Brunner 77.), Golovin (Idumbo 69.) – Biereth. Vezetőedző: Sebastien Pocognoli
A mérkőzés videós összefoglalója:
A 15. forduló eddigi eredménye és további programja:
Péntek:
Brest – AS Monaco 1-0
21:00 Lille – Marseille
Szombat:
17:00 Nantes – Lens
19:00 Toulouse – Strasbourg
21:05 PSG – Rennes
Vasárnap:
15:00 Nice – Angers
17:15 Auxerre – Metz
17:15 Le Havre – Paris FC
20:45 Lorient – Lyon
A bajnokság állása:
(Borítókép: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
