AC Milan: megvan az első téli érkező! – sajtóhír
Minden arra utaló jel szerint az AC Milan játékosaként kezdi majd az új évet a kolumbiai tehetség, Juan Arizala.
Egybehangzó olasz sajtóbeszámolók szerint az AC Milan rövidesen bejelenti majd a 20 esztendős balhátvéd szerződtetését.
Hazájában, az Independiente Medellín együttesénél nevelkedő, a felnőtteknél már 51 alkalommal pályára lépő Arizala állítólag már mindenen megegyezett a milánóiakkal.
Az olasz transzfer-guru, Fabrizio Romano is beszámolt már minderről, hozzátéve, hogy a két klub már az utolsó egyeztetéseket folytatja egymás között. Romano szerint a Milan 3 millió eurót (+jövőbeni bónuszokat) fizet a kolumbiai együttesnek.
Az olasz sportsajtóban egyébként már szinte kész tényként közlik az átigazolást. Ennek értelmében Juan Arizala januárban csatlakozik majd a Milan keretéhez.