Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Mikel Arteta vezette Arsenal az Unai Emery által irányított Aston Villához látogatott.
Előnnyel zárta az első félidőt az Aston Villa
A mérkőzés első próbálkozását az Arsenal részéről láthattuk. A 9. percben Ödegaard eresztett meg jó 16 méterről, amit gond nélkül hárított Emiliano Martínez. A 10. percben az Aston Villa előtt adódott hatalmas lehetőség. Ekkor McGinn ugratta ki remek ütemben Watkinst, aki először Timbert és Hincapiét is csúnyán becsapta, majd ezt követően lőtt, balszerencséjére Raya hatalmasat védett. A 13. percben Ödegaard passza után Saka eresztett meg lövést a tizenhatoson kívülről, a Villa argentin portása viszont résen volt és bravúrral hárított. A 22. percben Saka átadása után Eze gurította a labdát a Villa kapujába, ám a gól les miatt érvénytelen lett. A 28. percben egy beadás után Hincapiéről Cash elé pattant a labda, akinek a kapura tartó lövését Rice blokkolta. A 36. percben megszerezte a vezetést az Aston Villa! Egy beívelést követően Matty Cash került hatalmas ziccerbe, aki estében, éles szögből Raya lábai között a hálóba lőtt, 1-0! A 44. percben Rice próbálkozott a tizenhatoson belül, lövése azonban nagyon gyengére sikeredett, ezért Martínez könnyedén védett. Az első félidőben nem született több gól, tehát az Aston Villa előnyből várhatta a folytatást.
Utolsó pillanatban szenvedett vereséget az Arsenal
A második játékrészt nagy mezőnyfölényben kezdte az Arsenal és ez viszonylag gyorsan gólban is megmutatkozott. Az 53. percben ugyanis egyenlített Mikel Arteta legénysége! Saka jobb szélről passzolt középe, melybe még beleért Konsa, azonban a labda Trossard elé került, aki néhány méterről a hálóba gurított, 1-1! A 65. percben Aston Villa próbálkozást láthattunk, ekkor Ollie Watkins lőtt jó 16 méterről, melyet Raya hárított. A 70. percben Saka átadása után Ödegaard eresztett meg lövést a tizenhatoson kívülről, a bal felsőbe tartó labdát Martínez bravúrral hárította. A 78. percben Calafiori hatalmas hibája után Malen került hatalmas ziccerbe, akinek a lövése végül elment keresztbe a kapu előtt. A 90+5. percben jött a slusszpoén, ugyanis az Aston Villa megszerezte a vezetést és ezzel a három pontot is! Raya először bravúrral védte Tielemans fejesét, majd az ide-oda pattogó labda végül a csereként beállt Buendía elé került, aki 7 méterről a kapu bal oldalába tekert, 2-1! Az Aston Villa tehát drámai körülmények között nyerni tudott, és ez azt is jelenti, hogy az Arsenal augusztus vége után először szenvedett vereséget tétmérkőzésen.
Aston Villa – Arsenal 2-1 (1-0)
Helyszín: Villa Park (Birmingham); Vezette: Peter Bankes
Gólszerzők: Cash (36.), Buendía (90+5.) ill. Trossard (53.)
Sárga lap: – ill. Calafiori (72.), Saka (74.)
Kiállítás: – ill. –
Aston Villa: Martínez – Cash (Lindelöf 87.), Konsa, Torres (Buendía 87.), Maatsen – Kamara, Onana (Bogarde 75.) – McGinn (Sancho 75.), Tielemans, Rogers – Watkins (Malen 66.). Vezetőedző: Unai Emery
Arsenal: Raya – White, Timber, Hincapié, Calafiori (Lewis-Skelly 86.) – Ödegaard, Zubimendi, Rice – Saka (Madueke 79.), Merino (Gyökeres 46.), Eze (Trossard 46., Martinelli 86.)). Vezetőedző: Mikel Arteta
A mérkőzés videós összefoglaló:
A 15. forduló további programja:
Szombat:
16:00 Bournemouth – Chelsea (Tv: Match 4)
Everton – Nottingham Forest
Manchester City – Sunderland (Tv: Spíler 1)
Newcastle – Burnley
Tottenham – Brentford
18:30 Leeds United – Liverpool (Tv: Spíler 1)
Vasárnap:
15:00 Brighton – West Ham (Tv: Spíler 1)
17:30 Fulham – Crystal Palace (Tv: Spíler 1)
Hétfő:
21:00 Wolverhampton – Manchester United (Tv: Match 4)
A bajnokság aktuális állása:
