Socca vb: rávezetésekkel vesztette el a nyolcaddöntőt a magyar válogatott
Szombat reggel játszotta le a németek elleni nyolcaddöntőjét a magyar socca-válogatott a a mexikói Cancúnban zajló világbajnokságon…
A magyar socca-válogatott 1-1-es döntetlen után rávezetésekkel kikapott Németországtól a nyolcaddöntőben, így befejeződött a mieink számára a cancúni világbajnokság.
A magyar csapat villámrajtot vett a nyolcaddöntőben, hiszen Fekete Olivér korai góljával már a mérkőzés elején megszereztük a vezetést. A csapat sokáig remekül tartotta az előnyt, ám egy szerencsétlenül megpattanó lövésből a németek kiegyenlítettek. A folytatásban kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, de egyik gárda sem tudott felülkerekedni a másikon. A csapatok kevés kockázatot vállaltak, így a rendes játékidő 1–1-es döntetlennel zárult.
A döntés a rávezetésekre maradt, ahol a németek egy találattal jobbnak bizonyultak, így a magyar válogatott fájó körülmények közt búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől.
„Büszkék lehettek magatokra, száz százalékot adtatok ki magatokból ezen a mérkőzésen, igazságtalan játék néha a futball!” – mondta a meccs után a játékosoknak Rozman Sándor szövetségi kapitány.
A socca a labdarúgás 5+1 fős, kispályás verziója, hivatalos világszövetséggel (ISF), ranglistával és évente rendezett világbajnoksággal, Európa-bajnoksággal.
Magyarország – Németország 1-2 – szétlövéssel
Gólszerzők: Fekete O. (2.), ill. Haitz (8.), Fries (40.)