Messi: „Amióta megérkeztem Miamiba, erről a napról álmodoztam”
Az Inter Miami 3-1-es győzelmet aratott a Vancouver Whitecaps ellen az MLS nagydöntőjében, így elhódította története első bajnoki címét…
Az Inter Miami csapatkapitánya, Lionel Messi az Instagram-oldalán üzent a bajnoki címet megnyerése után:
„Amióta megérkeztem Miamiba, erről a napról álmodoztam. Apránként elkezdtünk növekedni, fejlődni és valami különlegeset építeni, míg el nem értük ezt a címet. Köszönöm a családomnak és az összes szurkolónak a támogatást, valamint az egész csapatnak, a stábnak és az Inter Miami vezetőségének az ambíciót és a rengeteg erőfeszítést, amit belefektettek. És természetesen köszönöm Businak és Jordinak, hogy elkísértek ebben a kalandban, és a legjobb módon fejezték be pályafutásukat. Rendkívül boldoggá tesz, hogy ezt kettőjükkel együtt érhettem el.”
Messi az első évében a Leagues Cupot, a másodikban az MLS-alapszakaszgyőztesének járó Supporters’ Shiledet, a harmadikban pedig a hőn áhított bajnoki címet hódította az Inter Miamival.
Az argentin kiválóság az elmúlt két és fél év alatt 88 tétmérkőzésen 77 gólt és 42 gólpasszt regisztrált a rószaszínmezeseknél.
További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!
(Borítókép: Photo by Rich Storry/Getty Images)