NB I: a Ferencváros 26 perc alatt lerendezte a Kisvárda elleni meccset
Az NB I 16. fordulójának vasárnapi kora esti összecsapásán a címvédő Ferencváros a Kisvárdát látta vendégül a Groupama Arénában…
A hétközi 1-0-s idegenbeli győzelem után a bajoki címvédő Ferencváros hazai pályán 3-0-s győzelmet aratott a Kisvárda ellen.
A zöld-fehérek semmit nem bíztak a véletlenre, és azonnal a kapujához szegezték a vendég csapatot. Az első tíz perc végén a Fradi meg is szerezte a vezetést, Makreckis labdaszerzését követően középre passzolt, Nagy Barnabás pedig 11 méterről a bal sarokba lőtt. A hazai csapat ezt követően is lendületben maradt. Húsz perc elteltével Chlumecky terítette le Vargát a tizenhatoson belül, Ötvös Bence pedig a tizenegyes értékesítésével megduplázta csapata előnyét. Nem telt el újabb öt perc, és már három volt közte, Bamidele Yusuf egy betörés után volt eredményes. A Fradi 26 perc alatt gyakorlatilag lerendezte a mérkőzést. Az első félidő 3-0-s hazai vezetéssel zárult.
A folytatásban a fővárosiak már nem szorgalmazták mindenképpen az újabb gól szerzését, a vendégek így valamelyest kiszabadultak a nyomás alól, és vezettek néhány ígéretes akciót. Ennek ellenére a zöld-fehérek végig kontrollálták az eseményeket és többször is újabb gólt szerezhettek volna. Végül az eredmény nem változott a lefújásig, maradt a 3-0-s végeredmény.
Újabb győzelmével a Ferencváros megerősítette vezető helyét a tabellán, az éllovas az ETO-t kettő, a DVSC-t három ponttal előzi meg.
Ferencváros – Kisvárda 3-0 (3-0)
Helyszín: Groupama Aréna; Vezette: Bogár Gergő
Gólszerzők: Nagy B. (11.), Ötvös B. (21. – büntetőből), Yusuf (26.), ill. –
Sárga lapok: – ill. Nagy K. (76.), Cipetic (90.)
Kiállítva: – ill. –
Ferencváros: Gróf – I. Cissé (Romao, 71.), Raemaekers, Szalai G. (Lakatos, 86.) – Makreckis (Madarász, 63.), Zachariassen, Ötvös, Levi, Nagy B. – Varga B. (Pesics, 71.), Yusuf (Joseph, 71.). Vezetőedző: Robbie Keane.
Kisvárda: Popovich – Cipetic, Jovicic (Lippai, 46.), Chlumecky, Medgyes (Körmendi, 46.) – Melnyk, Popoola (Szőr, 61.) – Nagy K., Bíró B., Matanovic (Pintér F., 69.) – Novothny (Yordanov, 61.). Vezetőedző: Révész Attila.
A 16. forduló eddigi eredményei és további programja:
Szombat:
Diósgyőri VTK – Nyíregyháza 2-0
Debreceni VSC – Puskás Akadémia 0-1
Paks – MTK Budapest 3-1
Vasárnap:
Győri ETO – Kazincbarcika 3-1
Ferencváros – Kisvárda 3-0
19:30 Újpest – Zalaegerszeg (Tv: Duna World)
A bajnokság aktuális állása: