A minap egy meglehetősen érdekes átigazolás lett hivatalos, ugyanis nem éppen szokványos, hogy az NB III-ból egy játékos a Maldív-szigetekre szerződjön…
Az eddig az NB III-ban szereplő Eger csapatát erősítő Farkas Bence Balázs a Maldív-szigeteki élvonalban szereplő Victory SC-hez, Geri Gergely vezetőedző csapatához igazolt.
A Vasas utánpótlásában nevelkedett középpályás a Gyirmót érintésével idén nyáron igazolt Egerbe. A hevesi klub honlapjának beszámolója szerint a közelmúltban jelentős érdeklődés mutatkozott Farkas iránt, a négyszeres kupagyőztes Victory SC például már novemberben több teljes mérkőzésük felvételét is elkérte.
Farkas az egriek összes őszi tétmérkőzésén kezdő volt, két gólt szerzett, az idény elején ráadásul középhátvédként kellett helyt állnia.
Új csapatában – amely a tabella ötödik helyén áll – a huszadik születésnapján, pénteken mutatkozhat be.
