Site icon Fociclub

Beárazta mellőzött játékosát a Chelsea – sajtóhír

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea meghatározta létszámfeletti szélsőjének az árát.

Egybehangzó angol sajtóinformációk szerint a Chelsea 10 millió fontot szeretne kapni Raheem Sterlingért. A támadóra egyáltalán nem számít Enzo Maresca vezetőedző, ezt pedig az is bizonyítja, hogy száműzte az első számú kerettől és külön edz a csapattól. A klub vezetősége azonban így is bizakodó, hogy ezt az összeget kifogják fizetni játékosukért.

A 30 éves szélső 2022-ben érkezett a Chelsea-hez a Manchester Citytől 50 millió fontért cserébe. Az első két idényében alapembernek számított, de koránt sem hozta a tőle elvártakat. Az elmúlt idényt pedig már az ősi rivális Arsenalnál töltötte, miután Enzo Maresca kijelentette, hogy nem számol vele. Az Ágyúsok trénere, Mikel Arteta sem igazán adott neki esélyt, csak akkor lépett pályára, amikor a támadósorból többen is kidőltek. A kékek színeiben 81 tétmérkőzésen léphetett pályára, amelyeken 19 gólt és 15 gólpasszt jegyzett.

Korábbi szigetországi sajtóhírek szerint a West Ham United és a Nottingham Forest fontolóra vette Sterling szerződtetését, azonban mindkét klub elsősorban egy rövid távú kölcsönben gondolkodik kötelező vásárlási opció nélkül.

Exit mobile version