Nemzetközi kupagyőztes edző követi Ancelottit a Botafogo kispadján – sajtóhír
Davide Ancelotti menesztése után egy fiatal argentin szakemberrel vette fel a kapcsolatot a Botafogo vezetősége…
César Luis Merlo megerősítette, hogy a Botafogo elöljárói megállapodást kötöttek a legutóbb az FC Portót irányító argentin tréner, Martín Anselmi kinevezéséről.
A 40 esztendős edző irányításával az FC Porto csak a harmadik helyen zárta a portugál bajnokság (Liga Portugal) elmúlt idényét, a klubvilágbajnokságon pedig a „sárkányok” két ponttal csupán harmadikok lettek a csoportjukban a Palmeiras és az Inter Miami mögött, így nem jutottak be a legjobb 16 közé, melyet követően megköszönték a munkáját.
Anselmi először Miguel Ángel Ramírez asszisztense volt az ecuadori Independiente del Valle csapatánál, akit aztán követett a brazil Internacionalhoz, majd első felnőtt vezetőedzői megbízatása alkalmával a chilei Unión La Calera trénere lehetett. 2022 májusában tért vissza az IDV-hez, melyet abban az évben Copa Sudamericana- és Copa Ecuador sikerhez vezetett, 2023-ban pedig megnyerték a hazai és a dél-amerikai Szuperkupát egyaránt. Ezt követően egy éven át a mexikói Cruz Azult irányította, majd a portugál lehetőség miatt ott hagyta a mexikóvárosiakat.