Ahogyan arról beszámoltunk, a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusa súlyos sérülést szenvedett novemberben…
A vártnál később térhet vissza sérüléséből Tóth Balázs, az angol másodosztályú bajnokságban szereplő Blackburn Rovers magyar válogatott kapusa, így a pénteki, Middlesbrough elleni karácsonyi bajnokin sem léphet pályára.
November elején a Bristol City elleni bajnoki hajrájában a 28 éves kapust le kellett cserélni a Blackburnben, néhány nappal később pedig porcleválás miatt megműtötték. A beavatkozást követően a négyszeres válogatott labdarúgó elmondta, előreláthatólag négy-hat hetet kell kihagynia, mivel azonban az operáció után két nappal már nem használt mankót, reménykedett benne, hogy decemberben, a Portsmouth elleni bajnokin újra kerettag lehet, a karácsony előtti utolsó fordulóban, a Millwall ellen pedig már pályára is léphet.
„A hatodik hét is letelt, de csak a napokban kezdhetem majd el a közös edzéseket a csapattal, így aztán nemhogy a Millwall, de pénteken a Middlesborough elleni, Boxing Day-meccset is kihagyom. A műtéti heg nem rugalmas, két-három héttel az operáció után masszíroztatni kellett volna, de ez csak a napokban kezdődött el. Nem tudtam, mitől fáj folyamatosan a térdem, el is voltam keseredve, hogy nem sikerült a műtét, de remélhetőleg az orvosok megtalálták a fájdalom okát” – nyilatkozott az MTI-nek Tóth, aki hozzátette, az angliai karácsonyi mérkőzésekhez hasonló nincs máshol a világon, ezért is sajnálja, hogy nem játszhat – „Angliában a futball is az ünnep része. Blackburnben átlagosan húszezer néző előtt játsszuk a meccseinket, de karácsony második napján megtelik a majd’ harminckétezres stadionunk.”
Tóth tavaly is hiányzott az év végi meccsekről, akkor bokaszalag-szakadás miatt nem játszhatott. A sérüléstől és a meccsdömpingtől függetlenül az ünnepi asztalról nem hiányozhat kedvenc étele.
„Rántott hús csirkemellből krumplipürével. Tudom, nem szokványos karácsonyi étel, de ez a kedvencem” – fogalmazott a kapus, aki egyébként Manchesterben lakik, egyórányi autóútra a Blackburn Rovers edzőközpontjától, illetve negyvenöt percre a stadiontól. – „Ilyenkor lehet, hogy több, mert sok karácsonyi vásár van Manchesterben, rengeteg a turista, autóval pedig katasztrofális közlekedni. Olyan, mintha itt lenne a főváros.”
Az ominózus, Bristol City elleni mérkőzésig Tóth mind a tizenhárom fordulóban tagja volt a Blackburn kezdőcsapatának, ami azért is óriási teljesítmény, mert hat évvel korábban még a Puskás Akadémia második számú csapatában védett az NB III-ban – 111 magyar élvonalbeli bajnoki után júniusban bemutatkozott a magyar válogatottban is, sőt az ősszel három világbajnoki selejtezőn végig a pályán volt. Tóth Balázs elmondta, reméli, az új év elején már ismét futballozhat.
(Borítókép: Photo by Image Photo Agency/Getty Images)
