A magyar másodosztályú bajnokságban (Merkantil Bank Liga) sereghajtó Kecskemét 2026-ban felújítja a stadionját…
Az NB II-ben szereplő Kecskemét ügyvezetője, Filus Andor megerősítette, hogy jövőre befedik a Széktói Stadion városi oldali lelátóját.
Az ügyvezető április elején jelentette be, hogy a TAO-pályázaton keresztül beadták az infrastruktúra-fejlesztési kérelmet a magyar szövetséghez (MLSZ), most pedig a klub honlapján közzétette, hogy a lelátó befedése 700 millió forintos keretből valósulhat meg jövőre. Hozzátette, a 30 százalékos önrészt az önkormányzat biztosítja.
„A lelátószerkezet megmarad, de a földtöltés megszűnik. Acélszerkezetes fedés valósul meg, emellett komfortosabb büfét és vizes blokkot is szeretnénk kialakítani” – árulta el Filus.
Az ügyvezető szerint a munkálatok a szezon végén, közvetlenül az utolsó hazai bajnoki meccs után indulnak, és lehetőleg a nyáron le is zajlanak.
A Kecskemét – amelynek célja a visszajutás az élvonalba – a harmadik helyen tölti a téli szünetet a másodosztályban, de hátránya csupán két pont a második Vasas mögött.
