Site icon Fociclub

La Liga: az idény végén távozik a Real Madrid védője! – sajtóhír

A legfrissebb sajtóhírek szerint a spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid együttese az idény végén kész megválni David Alabától.

Fabrizio Romano, illetve több sajtóorgánum is arról számolt be, hogy David Alaba a szezon végén távozni fog a Real Madrid csapatától.

Az osztrák labdarúgó 2021 nyarán került a „Királyi Gárdához” azt követően, hogy lejárt a szerződése a Bayern Münchennél. Alaba az első két évében meghatározó tagja volt a Real Madrid hátsó alakzatának, de az utóbbi két és fél idényben számtalan sérülés hátráltatta. A védő ugyanis az említett időszakban, keresztszalag-szakadást szenvedett, majd combközelítőizom-sérülése volt, később pedig meniszkuszszakadás miatt szorult a partvonalon túlra, ebben az idényben pedig kétszer is vádliproblémák miatt dőlt ki.

A fentebb felsorolt sérülések miatt Alaba az elmúlt két és fél évben mindössze 35 találkozón tudott a Real Madrid színeiben pályára lépni. A vezetőség a hírek szerint úgy látja, hogy a rutinos játékosra hosszabb távon már nem lehet számítani, épp ezért nem is tervezik meghosszabbítani az idény végén lejáró szerződését, azaz a nyáron szabadügynökként távozhat.

A hírek szerint Alabán kívül egy másik védőjétől is meg fog válni a nyár folyamán a Real Madrid, ugyanis a szintén lejáró szerződésű Antonio Rüdigerrel sem számol már a jövőben a madridi sztárcsapat. A források alapján Rüdiger iránt a Paris Saint-Germain gárdája mutat komoly érdeklődést.

David Alaba a Real Madrid színeiben 120 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 5 gólig és 9 gólpasszig jutott. A madridi csapat játékosaként eddig összesen 9 trófeát nyert, melyek közül kiemelkedik a 2-2 bajnoki cím és BL-győzelem.

Borítókép: (Photo by Alberto Gardin/NurPhoto via Getty Images)

Exit mobile version