Olasz és angol lapértesülések szerint az AS Roma együttesének egyik fő januári célpontja Radu Dragusin lehet az átigazolási piacon.
A még mindig csak 23 esztendős román válogatott hátvéd 2024 januárjában nagy reményekkel érkezett a Tottenham együtteséhez. Dragusin akkoriban azt a Genoa együttesét hagyta el az angolok hívására, amelynek egyik legjobbja volt Nem mellékesen posztján az olasz élvonal legjobbjai között tartották számon.
A kezdeti bizalom után aztán a sérülésekkel és jelentős formahanyatlással egyaránt megküzdő játékost egyre távolabb került attól, hogy lehetőséget kapjon a Spursnél. Sok mindent elmond Dragusin londoni helyzetéről, hogy a mostani szezonban még egyetlen percet sem töltött a pályán.
Az olasz La Gazetta dello Sport szerint az AS Románál nem felejtették el, hogy az olasz élvonalban (Serie A) mennyivel másabb formában futballozott anno a román játékos. A Roma érdeklődése a hírek szerint egyre erősebb az év végéhez érve. Amolyan jó olasz szokás szerint, a rómaiak januárban kölcsönvennék, majd opciós joggal a nyáron végleg szereznének a hátvédet.
A legújabb hírek szerint a két klub a háttérben már dolgozik is azon, hogy egyességre jussanak egymással. Az olasz lapok egyébként egyre biztosabbra veszik, hogy megállapodás is születik majd a tárgyalások végén.
